|
KÉPAJÁNLÓ
|
HÍRÚJSÁG - MEDIAWAVE Alapítvány összesített hírei
2013.05.04. 16:34
Filmtekercs.hu
Az idei Mediawave széles kínálattal várta a zenés filmek kedvelőit is, mely kategóriában többek között német, francia, spanyol és görög filmek versenyeztek, valamint további nemzetek – mint például Izrael és Fehéroroszország – mutatták be ilyen jellegű filmjeiket. Az alábbiakban egy lengyel jazzbandát és a magyar PG Csoportot bemutató filmekről olvashattok részletesebben.
.jpg)
2013.05.04. 14:23
Ha valamely műveket párhuzamba lehet állítani egymással az idei Mediawave-en, azok egyértelműen a korábban már taglalt Itt, akkor című kínai alkotás és a lett Pizzák című film. A gond csak az, hogy míg előbbi felettébb figyelemre méltó módon, feltételezhető példaképeire (formailag) visszautalva vázolta napjaink fiataljainak helyzetét, addig a lett Laila Pakalnina mozgóképe sokkal inkább árulkodik a saját kifejezésmód kereséséről és sajnos némi ötlettelenségről is. Hancsók Barnabás, a Filmtekercs újságírójának beszámolója.

2013.05.04. 14:17
Nagyon furcsa 2013-ban – amikor Tarkovszkij már nem él és Tarr Béla sem rendez már több filmet – egy olyan alkotással találkozni a mozivásznon, mely kifejezésmódjában egyértelműen a modernizmus és posztmodernizmus legnagyobb alakjait és módszereit idézi. Ráadásul kínai. Ráadásul fiatal rendező jegyzi. Ráadásul felettébb erős alkotás. Hancsók Barnabás, a Filmtekercs újságírójának beszámolója.

2013.05.04. 014:06
Magyar Szó, Szabadka
Magyarország legnagyobb kisfesztiválján, 2013-ban, ahol a Duna egyik partján Komárom, a szemben levőn Komárno, ahol forint és euró, ott, ahol a XIX. század második felében épült monostori erőd mára már teljes wifi lefedettséggel bővült ki és uniós beruházásokkal egy lélegző kulturális központtá fejlődött, illetve, a GPS koordinátákat most mellőzve, a munka ünnepe környékén (idén április 30. és május 4. között) egy olyan összművészeti találkozó folyik, amely egy szervezetbe foglalja és egy pulzusszámmal dobogtatja a film világát, a fotóművészetet, a dzsesszt, a világzenét és a mindent, ami jönt. Ennek a fesztiválnak, barátságos találkozónak Mediawave a neve. Vígi László, a Magyar Szó Online újságírójának beszámolója.

2013.05.04. 13:53
Május másodika, reggel fél nyolc, Monostori Erőd, Dunai Bástya. A kapun kilépve bágyadt napfény fogad és a távolból rákezdi egy kakukk. Számolni kezdem, vajon meddig él egy fesztivál? Tizennyolcszor mondja "kakukk", majd kis gondolkodás után hozzátesz még ötöt. Huszonhárom. Nem rossz, legalább még egyszer annyi ideig, mint ahány éves most. És a kakukkolás folytatódik, a madár hangja egyre közelebbről hallatszik. Sárközi Éva, a PRAE.HU újságírójának beszámolója.

2013.05.03. 21:54
Ülünk a kocsma előtti padnál, épp rozéfröccsel erősítek, amikor Wu Jiang egy fadarabbal körözni kezd a tenyerére fektetett tibeti tálka peremén. Időbe telik, mire fa a fémet rezgésbe hozza, de aztán egyre erőteljesebbé és áthatóbbá válik a surrogó hang...
.jpg)
fotó: Nyikos Péter
2013.05.03. 16:49
Kisalfold.hu
A 23. Mediawave Együttlét egyik kézműves vendége Bencsics Ákos családi vállalkozása, a Fazekárium.
A fazekasmester segítségével a látogatók meg is próbálhatnak elkészíteni kisebb tárgyakat.
A komáromi származású Bencsics Ákos immáron harminc éve foglalkozik a fazekas mesterséggel. Tizenkét éves korában tetszett meg neki a szakma, majd Pécs mellett tanulta ki a mesterség alapjait. Abban, hogy ezt a szakmát választotta nyilván közrejátszott az is, hogy szülei képzőművészettel foglalkoztak. Olyan mesterek tanították, mint Tóth Géza, Sz. Nagy István, és Óbányán Kürthy György, azonban az is tényszerű, hogy legjobban az ember a saját tapasztalataiból alakíthatja ki saját stílusát. Négy fia közül a legfiatalabbat, Bendegúzt is láthattuk dolgozni az Együttléten.

Fotó: Husz Szabolcs
2013.05.03. 016:00
Koncertek, filmek, nép hagyományápolás, workshopok - pörög a MEDIAWAVE a Dunai bástyánál. Cikkünkben az első két nap történéseit elevenítjük fel: Wattican Punk Ballet, Thea Soti & Nanaya, Iva Bittova, Eastern Boundary Quartet, Kampec Dolores és Spinifex koncertek, PG Csoport koncertfilm, hagyományápoló zenéléssel és zenei workshopok melengettek a fesztiválon. Az íráshoz mellékelt teljes fotógaléria itt érhető el.

2013.05.03. 10:48
A Mediawave fogalom. Nekem egyből beugrik Wim Mertens főcímzenéje, egy egy olyan zsongás, amit Győr évente egyszer, a fesztivál ideje alatt látott. Távol-keleti rendezők, afrikai zenészek, amerikai filmesek lepték el a várost, filmeket vetítettek több kisebb moziban, a város szigorú barokk szépségű terét valami mediterrán lazaság lepte el. Filmek, koncertek, kulturális programok követték egymást egy héten keresztül, mi pedig különös vagy épp hátborzongató filmek hatása alatt magunk elé bámulva sétáltunk ki a moziból, hogy egy hideg sörrel rázzuk a helyünkre magunkat.
Ma már a Mediawave központja nem Győr. Elköltözött, ami elég nagy csapás és szégyen is a városnak. Jelenleg a komáromi Monostori Erődben kap helyet, én pedig szerdán megnéztem, olyan-e a Mediawave itt, mint volt tizenöt évvel ezelőtt ott.

2013.05.03. 0:32
a nyitónap hangulataiból
.jpg)
|
KIEMELT HÍREK
2013.05.09. 022:08
_180x120t0_ic.jpg)
Június 15. a jelentkezési határidő a PASSPORT CONTROL 27 - MEDIAWAVE film-fotó-népzene-néptánc műhelyeibe, amelyek a felvidéki Osgyánban kerülnek megrendezésre. Június 5-ig 25%-os kedvezménnyel.
2012.05.08. 22:47
.jpg) .jpg) .jpg) _184x138t0_ic.jpg)
Kedvezményes jelentkezés július 10-ig!
Ismét lesz nyári művészeti tábor az Ördögkatlan Fesztivál keretében, hagyományosan Kisharsányban. A film és fotográfus szekcióba szabadon lehet jelentkezni, a zenei, slam poetry, beatbox és építész szekció meghívásos rendszerű. A részleteket a bővebbenre kattíntva érheted el.
TAGSÁGOK
|