K PAJ NL
|
ALAPÍTVÁNYI HÍREK
2019.06.08. 09:09
"ÉLMÉNY – ÉRTÉK - INNOVÁCIÓ" KOLLABOR – a közösségi tér és természettudományos élményközpont
A 6-dik tanulmányutunk 2019. június 8-án valósult meg és ennek másik állomása a Békéscsaba legújabb közösségi alkotóterét alkotó Kollabor természettudományos élményközpont volt. Ide láttogattunk el. A Kollabor a Békés Megyei Könyvtárban található. Mindenképpen egy egyedülálló és izgalmas kezdeményezés, hiszen egy közöség tér ad teret egy újabb közösségi térnek. Elmondható az is, hogy a Kollaborhoz hasonló „makerspace” szolgáltatás egyedülálló a hazai könyvtárak tekintetében. A Kollabor azzal a céllal jött létre, hogy fiatalok számára megfelelő környezetet biztosítson az alkotásra, kísérletezésre és készségeik fejlesztésére. A kezdeményezés onnan indult ki, hogy ez egy az ötlettől a megvalósításig tartó megoldásokat nyújtó intézmény, mely a későbbiek folyamán akkor akár startup inkubátorrá is válhat a jövőben. Jelenleg 10 technológiával találkozhattunk az élményközpontban, aminek kidolgozása fokozatosan történik. Ilyen például a mozgás- és idegrendszer összefüggéseinek élményszerű felfedezése. Az ismeretek tudományos visszaigazolása biofeedback, neurofeedback eszközök segítségével. A KOLLABOR nem egy bemutató hely, hanem egy közösségi alkotótér. Szerszámokkal, lézer vágóval, CNC maróval, amit csak fás műhelynek hívnak, mivel itt található az úgynevezett piszkos technológia. Mikroelektronika, robotika, vezérlők, és 3D nyomtató a tiszta technológiás térben, ami egyben közösségi alkotótér is. Egy olyan különleges alkotótér Békés megyében ahol az egyén inspirálódhat és megismerheti a jövő kihívásait, megoldásait. A Kollabor munkatársai, megalkotói hisznek abban, hogy egy tudatos, értékteremtő közösség képes építeni a térség jövőjét. Ez az egyik legfontosabb küldetése a szervezetnek.

_250x173t0_ic.jpg)
A pályázatot az EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések című felhívás alapján nyerte a Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány, konzorciumi partnerségben a békéscsabai Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért szervezettel. A nyertes projekt 2017. november 1. és 2019. november 30. között kerül meggvalósításra, „NÖVELÉS vagy NEVELÉS?" Közösségalakító tevékenységek Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben (azonosítószám: EFOP-5.2.2-17-2017-00074) címmel, 50.000.000 Ft vissza nem térítendő, 100%-os mértékű állami támogatottsággal.
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|