SZIBÉRIAI NAPLÓ 1. GYŐR – BUDAPEST – MOSZKVA – NOVOSZIBIRSZK
Szeptember 1. (hétfő)
Reggel négykor kelés. Szerencsére Nándi (a Varjú) bevállalta, hogy elvisz a reptérre, így nem kellett tegnap felmennem Pestre. A BAH csomópontnál felvettük Csabát (Mészáros), aki tolmácsunk lesz, elsősorban Altájban, mert ott nem beszél senki angolul, de biztos máshol is jól jön nyelvtudása és talpraesettsége. Na, meg hely és lelkületismerete. Azért Novoszibirszkben valamivel jobb a helyzet! A fiatalok már kezdenek internacionalizálódni. Csaba egyébként szaha (Sakha) kutató, néprajzos. E népelnevezést valószínűen kevesen tudják beazonosítani, magyarul inkább jakutként ismert. A jakut elnevezés az evenki néptől ered, azt vették át az oroszok, és mi is. Észak-Szibériában élő, ótörök nyelvű népről van szó, akik a 12-14.század körül vándoroltak fel délről északra. Nyílván nem önszántukból. Amint mi sem nyugati irányba, mármint a magyar törzsek annakidején. Egyébként rokonnak tartják ők is magukat, a magyar nép sógorának, mert annakidején hős vezérünk, Rákosi Mátyás a jakutok közül választotta feleségét.

Jakutia hatalmas, mintegy 3millió négyzetkilométer (ez pontosan India nagyságával egyezik meg) területen terül el és 850 ezren lakják. Ennek a létszámnak a fele ténylegesen jakut nemzetiségű, akik többsége beszéli a jakut nyelvet és műveli a kultúrát. A jakut méretek és távolságok megértésére még egy érdekes adat. Van egy akkora megyéjük, amelyik háromszor akkora területen fekszik, mint Magyarország. E megyében két település létezik. Szóval terület az van, bőven.

Csabát vagy tíz éve ismertem meg, ő jött el velem Ulambátorba, egy fesztiválra, mert mongolokat is kutatja. Több évet élt mindkét területen, Jakutszkban egyetemre is járt. Pár nap múlva Altájba megyünk, ott különösen jól jöhet nekünk terep és nyelvismerete a helyiekkel való kapcsolatteremtésben. Természetesen a fenti kis összefoglalót is tőle tudom. Sok mindent mesélt még, de azt majd máskor, mert most épp azon méltatlankodik, hogy elfelejtettünk vodkát venni lefekvéshez. Egyébként Csaba nem éppen kicsi ember, 198 centiméter, és ez néha vicces helyzeteket teremt…

Visszatérve Pestre, Csaba nagy nehezen beletuszkolta magát a kocsiba, majd Pusit (Pusker Péter, MEDIAWAVE zenei szervező) hívtuk, hogy hamarosan megérkezünk a barátnője lakása elé, aki természetes erre a hívásra ébredt és kezdett el pakolni, ezért egy kicsit csúszott a program, vagyis a reptérre érkezés. Azért rendre sikerült felszállni a Moszkvai gépre.

Moszkvában meglepő hideg fogadott bennünket. A nyolc fok kicsit csípős volt otthoni kora őszi idő után. Még csak dél volt, a repülő este 10-kor indult tovább Novoszibirszkbe, gondoltuk elmegyünk Moszkva gigantikus CD-DVD piacára, ahol fillérekért meg lehet venni bármilyen hanghordozó illegális másolatát. Meg kell hagyni, meglehetősen jó minőségű másolatokhoz lehet itt hozzájutni. Egy zenekedvelő számára a kánaánnal ér fel a terep. Gyorsan elment az idő. Úgy tűnt, hogy még egy sör és palacsinta azért belefér. Választottunk egy meglehetősen egzotikus palacsintát, hal máj és kovászos uborka volt a töltete. Majd a reptérre menő pályaudvarra rohanva kicsit belevesztünk az információhiányos közegben. Nem tudom, mi van akkor, ha nincs oroszul tudó tolmácsunk. Kb. háromnegyedórába tellett, míg megtaláltuk a reptéri expresszt. Ezzel a végső csekkolási idő előtt 20 perccel értünk a reptérre. Csekkoláskor ismét meglepetés ért bennünket, mert kiderült, hogy a hitünk szerint Novoszibirszkig feladott csomagjaink valahol Moszkvában vannak. A pesti csekkoló hölgy tudta rosszul. Nem lehetett volna így feladni, de ő erősködött. Rosszul tudta. A vámolás miatt – egyébként jogosan – Moszkvában le kellett volna vámolni a csomagokat. A moszkvai csekkoló hölgy nagyon segítőkész volt, leszólt a csomagraktárba és elrohantatott bennünket az érkezési csomagraktárba. Mondta, hogy 10 perc alatt megfordulunk, ha sietünk és minden rendben lesz. Elég komikus látvány lehettünk, ahogy sietősre véve lépéseinket, követni próbáltuk Csabát, aki egy lépéssel másfél akkorát halad, mint mi. Odaérve egy elég komótos csomagvisszaadás kezdődött, amely részeként egy klasszikus gyezsurnaja-formájú, gyanakvó néni, kaligrafikus írással berótta egy hatalmas könyvbe csomagjaink átvételét, majd jegyzőkönyvet állítatott ki velünk. Ekkor már kezdtünk kissé idegesek lenni. Az egyébként mindig humoros kedvében lévő Csabának is rángatózni kezdett a szeme. Aztán a néni egyszer csak befejezte, majd átadta az ügyet a vámosoknak, ami egy másik helyen volt. Szerencsére nem túl messze. A vámos faggatózott és vigyorgott balfaszkodásunkon és elkezdhettünk visszarohanni a csekkolás helyszínére. Persze ekkor már jócskán késében voltunk, de a csekkoló lány szerencsére megvárt bennünket és meglehetős kapkodás közepette becsekkolt bennünket. Egy kis rohanás és már a gépen is voltunk. Pedig Pusi még szívesen cigizet, kávézott, esetleg ivott volna valamit, amit egyébként sokkal többször szeretett volna, mint általában lehetséges volt.

Innen már csak mintegy négy óra és újabb három óra visszafelé az időben és reggel 5-kor (nálunk ekkor épp éjfél volt) már Novoszibirszkben landoltunk, ahol várt bennünket egy Győrben, a MEDIAWAVE-n is járt ismerősünk és elvitt bennünket szálláshelyünkre. Ahol sikerül Pétert (Szabó Péter, a MEDIAWAVE Passport Control Fotóműhelyének vezetőjét) felvernünk álmából, aki egy nappal előttünk érkezett. Elalvás előtt elmesélte az eddig tapasztaltakat, mert ő már találkozott a fotós műhely tanulóival. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a Moszkvai zimankó után itt Novoszibirszkben, hajnalban 14 fokos kellemes idő fogadott bennünket. Ezt gondolom nem hiszi el senki otthon. De bizony ekkortájt Szibériában még igazi nyár van, napközben biztos még jobb idő lesz.

Szeptember 2. (kedd)
NOVOSZIBIRSZK
Délután kettőkor ébresztett Júlia, a tatár származású szervező és elvitt bennünket ebédelni és megbeszélni a következő napok tevékenységét. Ő is volt már nálunk, az idei fesztiválunkon dolgozott nekünk. Artemet és csapatát pátyolgatta, akik nem beszélnek angolul.
Délután négykor találkoztunk a fotoworkshop résztvevőivel. Vetítettünk nekik az előző PASSPORT CONTROL filmjeiből, fotóiból, zenei műhelyeiből.
A fiatalok meglehetősen érdeklődőnek mutatkoztak és a hivatalos részt letudva, elmentük a fele csapattal Novoszibirszk fő parkjába – centrál park – és a fűbe heveredve, kötetlen formában folyattuk a műhelytagokkal való ismerkedést. Nagyon kellemes, 20-25 fok körüli, napsütéses idő volt.


Workshoposaink többsége 17-20 év körüli fiatal, próbáltuk kikérdezni őket a novoszibirszki létük háttereiről. A laza heverészés közben aztán lassan kezdtek megnyílni. Majd folyamatosan alakult körülöttünk a társaság. Valakik elmentek, mások jöttek, majd kiültünk egy puccos kávéház teraszára, ahol nem lehetett orosz sört kapni, csak Amstel, Tuborg, stb. félét, amin rendkívül felháborodtunk.

Aztán az egyik srác elhívott bennünket a közeli lakásába, ami egy szupermodern felhőkarcoló legfelső emeletén volt. Előtte rendesen bevásároltunk vodkából, kaviárból, füstölt halból és pilmenyiből. Utóbbi a húsos táskának egyik változata. Meg kell főzni és nagyon finom. Érdekes volt látni a novoszibirszki fiatalok bulizási szokásait. Ami nem hiszem, hogy sokban különbözik az otthoniaktól. A vízipipa nagy divat, elit dohányokkal használják. A fiúk rendesen isznak, ebben Puskival és Csabával hamar közös platformra kerültek. A lányok ellenben maximum bort ittak. És közben ettük a számunkra ritka kajákat, ami itt filléres árú. Még a házba menet meg kellet küzdenünk a ház gyezsurnajájával, aki a földszinten őrzi az épületet. Tulajdonképpen kedves néni volt és külföldiségünk, valamint a novoszibirszki filmfesztiválra való hivatkozás meggyőzte és megígértette velünk, hogy nem hangoskodunk és nem csinálunk semmi rosszat és nem maradunk nagyon soká. Ehhez képest másfél óra múlva, elég veszélyes mutatványok közepette felmászattak bennünket a ház tetejére, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt az éjszakai Novoszibirszkre.


Péter és Csaba erre már nem vállalkozott. Nekem nincs szerencsére tériszonyom, de azt azért meg kell állapítanom, hogy az itteni fiatalok bátrak vagy vakmerőek. Mindenesetre megúsztuk a kalandot és éjfél felé búcsút mondtunk vendéglátóinknak és a gyezsurnaját is lekenyereztük egy magyar CD válogatással. Felfoghatjuk ez országimázs építésnek is. Talán, vagy talán mégsem?

Péteren betegség nyomai mutatkoztak, reméljük reggelre kiheveri, mert holnap kemény nap lesz számára és számunkra is akad dolog bőven.

Szeptember 3. (szerda)
NOVOSZIBIRSZK

10 óra felé ébresztett Pusi, aki már kefirrel és kenyérrel tért vissza felfedező körútjáról. Ami azért megjegyzendő, mert otthon még nem tapasztaltuk ilyen korán felkelni. Én nagyon jól aludtam. Asszem sikerült átvészelem az időeltolódás miatti átállás nehézségeit. A környék tele van kis boltokkal, mert a helyi műszaki egyetem hatalmas tömbjén belül van a szállásunk.

Kicsit arról, amit e két nap alatt sikerült megtapasztalnunk a ma Novoszibirszkjéből. Két milliós városról van szó, az Ob két oldalán terül el. Valamikor a XX. század elején kezdett várossá nőni egy kompátkelőhelyből. A rohamos tempót jelzi a mai lélekszám. Fontos vasúti és vízi csomópont, és Szibéria központja. És Szibéria kontinensnyi országrész Oroszországon belül. Európai szemmel elképzelhetetlen távolságok, méretek. Mivel a város ily rövid múlttal rendelkezik, ezért épületein erősen nyomot hagyott a szocializmus, a Szovjetunió mindent egységesítő tervgazdálkodása. Úgyhogy szép városnak nehéz nevezni, de érdekesnek, izgalmasnak annál inkább. Igaztalan lennék, ha nem ismerném el, hogy van néhány, birodalmi hangulatot tükröző és jól, akár a maga kategóriájában szép épülete: opera, stb. A város határában és a központban is megmaradt néhány klasszikus orosz faszerkezetű parasztház, amelyek számomra kedvesek és szépek. A belvárosiakat felújították és láthatóan elkezdődött itt is egy olyan tendencia, hogy ebből divat lesz.


De jellemzőbb új arca a városnak, a hájtek felhőkarcolók, amelyek már lakótelepeket alkotnak az Ob mindkét partján és tényleg jó minőségűek. Van egy köztes állapotú épülettípus, amely a Szovjetunió felbomlása után, a szabadság hitének illuzionista időszakában épült, ezek képezik azt típust, amely már majdnem színvonalas, de azért sem a tervezők, sem az építők nem tudták átlépni nyolcvan év hagyományát.

Ez a hagyomány pedig a szocialista lakótelepek tömege, amelyek változatos minőségben, de leginkább a minimumhoz közelítve épültek, tákolódtak össze. Pontosan olyan szinten vannak, mint a nálunk levők, amelyekhez az igénytelenül megépített utak és járdák csatlakoznak. Igen, ezeket sajnos nehéz lesz eltűntetni, bármekkora is az igény, és a veszett gazdasági fejlődésből eredő anyagi háttér. A többséget csak dózerolni lehet. Itt még sokáig lesz munkája a tervezőknek és építőknek. Na, meg a befektetőknek. De a folyamat beindult és erőteljesen halad, ellentétben a nálunk tapasztaltakkal.
 

Visszatérve magunkra, sokirányú nap volt előttünk. A fotóworkshop munkája a „portfolio review”-vel folytatódott, miközben az esti magyar bulira is készülni kellett, mert babgulyást és lecsót ígértünk vendéglátóinknak , 60-80 főre, amihez azért rendes előkészületek kellettek. A buli része volt Pusi dj-szettje, aminek már híre van errefelé, a tavalyi jó hangulat okán. Ezért meg kellett osztanunk magunkat, hogy mindennek időben a végére érjünk.

Péter hál’ Istennek felépült! Ő elment portfóliózni, ami azt jelenti, hogy a fiatal fotósok hozzák munkáikat, és a nyilvános bemutatás után véleményt hallhatnak munkáikról. Amikor mi fél négy tájt odaértünk, a piaci bevásárlás (ha lesz időm a piacról is írok részletesen, mert érdemes) után, még csak a tízedik fotósnál tartottak. 19 fotósnál lett vége az elemzés. Írásomhoz mellékelek egy gyors válogatást a fotókból, amelyek közt sok nagyon jó képességű alkotó rejtezik. És találtunk egy kifejezetten magas szintű fotográfust is. Igaz ő már harminc felett van. Ő akkora tehetség, hogy rögtön meghívtuk a MEDIAWAVE-re kiállítani, valamint előadást tartani a győri fotóworkshopba. Egy kis miniportrét is megpróbálunk róla forgatni a következő napokban, ami lehet, hogy kibővül, mert eljön velünk Altájba. Nagyon jól ismeri a terepet, szenzációs képeket készített ott a tájról, emberekről, orosz hippikolóniákról, akiknél én is jártat 4 éve a kazah-kínai-mongol határtalálkozás orosz oldalán. De ez egy külön történet.

 
Aztán átrohantunk segíteni Puskinak, aki hősiesen készült helyi fiatal segítőivel a vacsorára. Megvolt a szokásos csúszás, de többen is rásegítettünk, így helyrebillent az egyensúly. Pusinak nem volt egyszerű dolga, mert sokáig rajta kívül senki sem tudta, hogy mit akar készíteni, és ezúttal a helyi szakácsok nem segítették a húsok és zöldségek darabolásában, csak egykét workshopos lány. De végül a kétféle babgulyás és lecsó nagy sikert aratott. Tényleg finom volt.


De még majd elfelejtettem, hogy az estet helyi énekes lányok vezették fel. Az első számot közösen adtuk elő. Az „Áll egy ifjú nyírfa a réten”-et mi kezdtük el énekelni magyarul, majd a lányok vették át a szólamot oroszul. Hát, mit mondjak, ők voltak a jobbak. Aztán egy lendületes műsorral, amelyben volt spirituálétól kezdve minden, kellő alapot teremtettek az ételekhez.


A teli gyomrok kiürítéséhez vagy inkább a súlyfeleslegek elégetéséhez Pusi kezdte el nyomni a talpalávalót, amelyre nagy buli kerekedett, amelyben workshoposaink jártak az élen. Kezd összeérni a társaság!

Hazafelé meg is állapítottuk, hogy milyen gyorsan ment el ez a két nap, pontosabban két sikeres nap. Mi jöhet még ezután?