NOVOSZIBIRSZK
Szeptember 4. (csütörtök)
Elég nehezen ébredtem, mert reggel 4:40-ig írtam a naplót, de kelni kellett, mert indult a nap és be kellett menni a fesztiválirodába, hivatalos dolgokat intézni, a napló szövegét és képeit hazaküldeni. Kicsit beszélgetni a helyi szervezőkkel, akiket már régóta ismerünk, ezért hál’ Istennek mellőzhetők voltak a protokollos formák. Amint egy rendes fesztiválkezdés előtt két nappal, itt is állandóan csengett a telefon, úgyhogy beszélgetésünk egy kicsit szaggatott volt. De érdekes volt látni, hogy mások hogyan, milyen körülmények között dolgoznak.
Közben Péter (a Szabó), még előttünk elment a helyi egyetemre, hogy megnézze Irina hogyan tanít. Irina Lapovát, a szép novoszibirszki lányt már három éve ismerjük, azóta rendszeresen eljön a PASSPORT CONTROL fotós workshopba, és nemcsak a fesztivál idejére, hanem a nyári táborba is. (Csatoltan megtekinthetők fotói a MEDAIWAVE fotógalériában – PASSPORT CONTROL 5 és 7 alatt!) Irinának csak hobbija a fotózás, bár már elég magas színvonalon űzi. Egyébként a novoszibirszki egyetemen tanít, „Az ember a városi kultúrában” kurzust vezeti. Péter készített róla pár hangulatképet munka közben.
Az irodában eltelt az idő, éhesek lettünk, erre eszembe jutott, hogy a piacon kellene csemegéznünk. A novoszibirszki piac elég izgalmas hely volt számunkra már tavaly is. Itt vásároltunk be a magyar est főzéséhez szükséges alapanyagokat és egyébként is szívesen kovályogtunk a számunkra élvezetes közegben.
A piac, mint intézmény a világ minden részén izgalmas képződmény, mert elárusítóként és vásárlóként benne pezseg az egész társadalom, tehát egy típusú keresztmetszetet ad a város lelkületéről. Személy szerint szeretem a piacok forgalmát figyelni. A novoszibirszki piac attól érdekes, hogy egyrészt európai az orosz kultúra hatására, annak igényeinek kielégítése okán, másrészt közép-ázsiai, mert a gyümölcs és zöldségkereskedők többsége e régió különböző részeiből hozza ide portékáját – tadzsikok, kirgizek, üzbégek, stb. Számunkra kedves, mosolygós emberek, főleg ha kiderül, hogy magyarok vagyunk. Péter (a Szabó) nem sokkal előttük járt a piacon, Irina órájáról jövet. Ajándékfotókat hozott magával az árusoknak, amelyeket tavaly készített a piacról és az ott dolgozókról. Csak egy húsárus asszonyt talált meg, ezek szerint nagy a fluktuáció, vagy más műszakban dolgoztak. Persze erre összeszaladtak az árusok és próbálták kideríteni, ki hol van. Péternek egyik helyi fiatal segített a kommunikációban, aki elmenet megjegyezte, hogy „ezek olyan veszélyes emberek voltak”. Péter ezen meglepődött, mert benne ilyesmi fel sem merült, sem most, sem tavaly. Ő segítőkész, kedves embereknek látta őket.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Később beszélgettünk erről és Csaba (a Mészáros) felvilágosított bennünket, hogy ez a régi időkre visszanyúló orosz birodalmi szemlélet, már a fiatalokba is belenevelt vetülete. Mely szerint a közép-ázsiaiak, azaz a nem oroszok veszélyesek, kiszámíthatatlanok. Tavalyi altáji utunk előtt a helyi szervezők mindenképpen le akartak beszélni bennünket arról, hogy bemenjünk altáji falvakba, mert veszélyesek, mondták. A férfiak mind részegek, sok az erőszak. Jobban tennénk, ha csak hegyet másznánk vagy raftingolnánk (máig sem tudom mi az), amint az oroszok is teszik, ha valamiért Altáj gyönyörű vidékére merészkednek. Persze mi nem hagytuk magunkat lebeszélni és elmentünk altáji falvakba, ahol nyomát sem tapasztaltuk (a férfiak részegségén kívül) a veszélynek. Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak bennünket, igaz nem oroszok voltunk. Magyarságunk arrafelé pozitív érték. És találkoztunk Artemmel, a fiatal torokhangú énekessel, akit aztán sikerült sokak örömére elhozni csapatával a MEDIAWAVE Fesztiválra. (Róla az út előtt írt felvezető írásomhoz mellékelve található egy tavaly, a PASSPORT CONTROL fiatalok által az Altájban forgatott film, valamint általunk szervezett szlovák-lengyel turnéfilm, és annak lelkesült hangulat, amely Pozsonyban, Varsóban, Wroclawban ért bennünket az együttessel kapcsolatban.) És holnapután ismét vár bennünket Artem, és még mélyebben belevisz bennünket a világ által alig ismert altáji világba.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Péter mellékelt képei remélem nálam bizton szemléletesebben adják vissza a piac hangulatát, ezért nem is kísérelek meg írni róla. Csak talán annyi, hogy Pusival nagyon finom étkeket ettünk és még finomabb édességeket vásároltunk az otthoniaknak. Erről eszembe jutott, hogy be kéne kapni egyet… Megtörtént! Most is finom!
Némi késéssel megérkeztünk Péter (a Szabó) fotóselőadására, ahol újabb, ismeretlen emberekkel volt telítve a terem, aki fesztülten figyelték Péter előadását, az általa megvalósított „Háttér – Járt-e már Budapesten?” című fotókiállításának alapgondolatáról, a módszerről, a fotós felelősségéről, a kiállítás üzenetéről.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
A nem éppen szokványos fotókiállítás láthatólag felcsigázta a megjelenteket, amit a befejezés után feltett rengeteg kérdés is igazolt. Röviden arról, hogy mi is ez a különleges kiállítás. Művésznevén Petendi Szabó Péter 2005-től módszeresen felkeresett olyan peremvidékeken lévő falvakat (Alsószuha, Besence, Bátorszőlő, Milota, Kisvarsány, Magosliget, Hirics, stb.) az ország különböző részein, ahol feltehette a kérdést: Járt-e már Budapesten? És bizony e leszakadó falvak lakosainak többsége nem járt még sosem az ország fővárosában. Az óriásplakát nagyságú képekből álló fotókiállítás, amely tavaly és idén egész nyáron a Lánchídra volt bárki által megtekinthetően közszemlére téve, tehát nem hűvös kiállítótermek, csak művészetkedvelők által járt termeibe zárva, a társadalmi felelősségre figyelmeztet. A peremvidékek végleges leszakadásra ítélt lakóit fotókon hozta el fővárosba, hogy szembe nézzünk velük, vagy legalább a szemükbe nézhessünk azoknak az embereknek, aki nem tehetik meg, hogy idejöjjenek. A fotókiállítás anyaga nem egyszerű portrék sorozata, hanem rajta - az egyik képen - családok, öregek, fiatalok, juhász a nyájával, stb. az ország szimbólumának számító Lánchíd-Budai vár látványkép (háttér) előtt állnak. Mintha ők is turistaként Budapesten jártak volna. A másik, azonos időben készített – fekete-fehér – képen a fotókészítés valós közege látszik, erőteljes kontrasztot adva a megközelítésnek. E fotókat mindig valamelyik helyi lakos készítette, mert Péter szándékosan egyedül járta a vidéket. A fotózást interjú követte a fotókon szereplőkkel, amiből egy „háttérfilm” született, amit a kiállításhoz „csatolva”, egy konténerben lehetett megtekinteni. Persze az egész fotózást és videózást hosszú előkészítő beszélgetés előzte meg, hogy megfelelő közelségbe lehessen kerülni a szereplőkhöz. (A kiállítás részét képező film a következő weboldalon érhető el!)
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Kifelé jövet még belefutottunk az egyik workshopfilm forgatásába, amelyről gyorsan készítettünk egy werkfilmet.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Rövid vacsora és tanácstalanság után, amely során próbáltunk a helyi workshopos fiatalokkal olyan kocsmát találni, ahol helyi, azaz orosz sört lehet kapni, Péter (a Szabó) ötlete alapján vettünk sört az egyik elit élelmiszer áruház előtt és a helyi fiatalok közé vegyülve kezdtük el fogyasztani. Azt tudni kell, hogy Novoszibirszk mára Moszkva után az egyik legdrágább várossá kezd válni. Ez a tény mindenesetre nem látszik a különböző színvonalú éttermek és bárok telítettségén. Teli vannak. De workshopos fiataljaink azért nem tartozhatnak a legvastagabb pénztárcájúak közé. És nekünk sem esett jól a budapesti belvárosi árakat meghaladó árszínvonal., valamint Amstel, Tuborg és hasonló nyugati márkájú söröket otthon is ihatunk. Én, személy szerint szeretem a helyi ízeket fogyasztani idegen földön. Így maradt a nagyáruház előtt fiatalos gyülekezőhely. Ami felért egy társadalmi kutatással, egy néprajzi gyűjtéssel, mert helyi fiatal ismerőseinken keresztül sikerült beépülni a közegbe és egyre több fiatal kezdett el velünk ismerkedni, beszélgetni – tűzet pörgetők, helyi rapperek, stb. Az egyik lány – Marina – beindult és elkezdte rögzíteni videóra a történéseket. Majd otthon felrakjuk a netre, addig Péter (a Petendi Szabó) képei is rendesen visszaadják a hangulatot.
A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.
Mi éjfél felé hazaindultunk Péterrel. Fiataljaink további boltelőtti helyek felfedezésére indultak, amelyhez azt nem árt tudni, hogy délután lehet, este pedig nem lehet nyilvánosan szeszt fogyasztani Oroszországban.
Majd elfelejtettem, hogy Pusi megtalálta álmai szerkezetét. Még délután az egyik aluljáróban belefutottunk egy disco light system QL-114 szerkezetbe, amelybe rögtön szerelmes lett és erre a szerkezetre akarja építeni lemezlovas életének további szakaszát. A cucc egyébként természetesen eredeti kínai termék. 5000 óra garancia van rá és állatok és gyermeke kelől el kell zárni – de ezt úgysem lehet rendesen elmesélni, majd aki akarja otthon megtekintheti működés közben…