BORBÉLY JÁNOS
Győr irodalmi élete az 1950-es és az 1960-as évek derekáig
A Magyar Írószövetség győri csoportja 1952-1956
A Kisfaludy Irodalmi Társaság közel ötven év működés után 1948 végére teljesen ellehetetlenült, majd 49 tavaszán formálisan is megszűnt. Az utolsó elnöke a kitűnő papköltő Harsányi Lajos hiába igyekezett az új világ rendjét tudomásul venni, a szovjet irodalomról is szervezett estekkel, a „Szovjet - Magyar Baráti Társasággal” történő kooperációval menteni azt, ami akkor már nem volt menthető. A háború által megszaggatott győri polgári világ darabokra esett, képviselői háttérbe szorultak, úgy, mint Harsányi Lajos, vagy a fiatal Nyugatos Tűz Tamás, mások politikai, közigazgatási szerepük okán diszkriminálódtak. E polgári világ veszteségei közé kell sorolnunk az Auschwitzban mártírhalált halt Popper Vilma írónőt is. A legfiatalabb társasági tag, még negyvenöt előttről datált tagsággal Vörös Jenő természetes politikai kötődéssel a szociáldemokrata helyi lapnál kereste kenyerét.
Nekrológ és az újrakezdés vegyes hangulatát sugározza a Győr-Sopron Megyei Hírlap 1951 március 25-i dőltbetűs rövid cikke, amely tudósít a Győri Irodalmi Kör megalakulásáról: „A felszabadulás utáni első években Győr irodalmi élete, ha egyáltalán annak lehet nevezni, a Kisfaludy Irodalmi Kör szűkre szabott keretein belül tengődött. Ez a kör a múltból átmentette „európai” szemléletét és a nyugati burzsoá szellemiség győri utóvéd csapataként igyekezett megtartani elefánt csonttornyát.” Nyitja írását a szerző, - akinek kilétére nem tudtam fényt deríteni - az „európait” idéző jelek közé téve, hogy a gyanútlan olvasó nehogy másként értse a megnyilvánuló gúnyt. Ennyi a nekrológ. Az újra kezdés viszont reménytelei: „A szocializmus győzelmes felépítése lehetetlen a kultúrforradalom feladatainak megoldása nélkül. Erre Pártunk kongresszusa élesen rávilágított. Győr Város Tanácsa a kongresszus szellemében járt el, amikor elhatározta egy új irodalmi kör létrehozását. Az alakuló értekezleten megjelentek Győr irodalmi életének azok a régi képviselői, akik ma már tisztán látják, hogy az irodalomnak a kibontakozó szocialista élet hirdetőjévé és építőjévé kell válnia. Ott voltak az értekezleten irodalmunk új, feltörő erői, a Vagongyár fiatal munkásírói is.” E korabeli rákosítsa zsargont leküzdve, bár nem ismerjük a megjelentek névsorát, az azért kiderül, hogy író, alkotó emberek összejöveteléről van szó, és így tekinthetjük ezt az alkalmat az „Írószövetség Győri Csoportjának” első megjelenésének. Egyrészt az irodalommal alkotóként foglalkozóknak viszonylag szűk köre volt a városban, és a helyi hivatalosságnak a meghívottak kiválasztásakor, ha eredményt akart produkálni figyelembe kellett venni az adott és már valami teljesítményt bizonyos szinten felmutatni képes embereket. Azt, hogy itt alkotókról van szó, az is bizonyítja, hogy itt találtam meg először egy helyi irodalmi folyóirat iránti vágy megfogalmazását: „Az irodalmi kör bemutatkozására május elején kerül sor irodalmi matiné keretében. A kör folyóirat kiadását is tervezi, hogy Győr íróinak hangja a dolgozók minél szélesebb tömegeihez eljuthasson.” További kutatások szükségesek még ahhoz, hogy pontosan fel tudjuk sorolni, kik vettek részt ezen az esten.
A „Győri Kulturális Krónika 1945-1984” című, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár füzetéből ismerhetjük, hogy 1952 március 29-én alakult meg az Írószövetség Győri Csoportja, sajnos forrás megjelölés nélküli ez az adat. Sinay Jenő könyvtárigazgató a kiadvány összeállítójának korabeli bátorságára utal, hogy akkor elhallgatott csoport működéséről több adatot is közöl. Az elhallgatás oka, az Írószövetségi Csoport forradalmat előkészítő szerepe. A közölt adatok a továbbiakban:
1953 február 12 Győri Írók szerzői estje a Megyei kultúrházban,
1954 március 23 Győri Írók szerzői estje a Kossuth Rádióban,
1956 március 15 „Emberek” című antológia megjelenése,
1956 szeptember 29 „Jövendő” folyóirat első számának megjelenése.
A felsorolt adatokon túlmenően kutatásom több más adattal is szolgál, a „Csoport” állandóan változó tagságának listáját ennek ellenére nehéz összeállítani. Erre teszek most kísérletet, hiszen nem áll rendelkezésünkre sem az alapítókról sem a tagság változásairól semmilyen eredeti lista, vagy kimutatás.
1955 szeptember 11-én jelenik meg először a Győr-Sopron Megyei Hírlap egy oldalas rovata, mellékletnek nem mondhatjuk, mert szerves része technikailag a lapnak: a Győri Szép Szó. Beköszöntőt ír az oldalhoz, és az Írószövetségi Csoport fórumaként tünteti fel a Szép Szót ifjú Gárdonyi Géza. Az itt közölt szerzőket ezek szerint a csoport tagjainak értelmezhetjük. A szerzők a következők: Raske Mária, Bella László, Simon Lajos, Pális Pál, Dávid József, Kulcsár János. A csoport kiegészíthető az egy hónappal később 1955 október 11-én Héderváron a Szövetkezeti Napon fellépő további írókkal, Fábián Ferenccel, Turi Lajossal, Rácz Ernőt a „Csoport titkáraként” tünteti fel a helyszíni tudósító. Tehát 1955 végéig tíz tagot tudtunk azonosítani.
A diktatúra puhulását jelzi, egyben a helyi alkotók körében jelenlévő feszültségek csökkentését célozza, hogy 1956 március 15-én megjelent a „Emberek” című kötet, amely a „Győri Írók Irodalmi Antológiája” alcímmel jegyezték. Szerkesztője: Koncsek László, kiadója a Győr-Sopron Megyei Tanács VB. Népművelési Osztálya, felelős kiadó: Dávid Lajos.
Ajánlást a könyv elé Grábics Frigyes írt, többek között azzal kezdve, hogy „A kötet szerzői a Magyar Írók Szövetsége győri csoportjának tagjai.” A kötetben egy-egy szerző több művel is szerepel, a szerzők a következők: Simon Lajos, Polgár Miklós, Dávid József, Csollány Mária, Turi Lajos, Barotányi Ferenc, Rácz Ernő, ifjú Gárdonyi Géza, Bella László, Petőcz Miklós, Fábián Ferenc. A kötetre összességében rányomja a bélyegét az aktuális politika elvárásainak megfelelni akaró sematizmus, amelyet pár hónappal később az írócsoport közgyűlésén önkritikusan Grábics Frigyes így fogalmaz meg: „A tanácskozás ellenzett minden témabeli kötöttséget és ebben látta az Emberek című antológia fő gyengeségét, amelynek előszava a decemberi (1955) irodalmi párthatározatra hivatkozva a csoportnak vélt hasznos szolgálatot tenni.” Elmondhatjuk, hogy ez az antológia nem az volt, amire a győri írók és valószínűleg az olvasók igazán vágytak.
Ötvenhat nyara, kora ősze izgalmas változásokat hozott, megélénkült a szellemi élet, követve az országos pezsgést, felhasználva azokat a szoros kapcsolatotokat, amely a győri szellemi elit és a főváros mérvadó szellemi körei között megvolt. Valószínűleg már ekkor bekapcsolódhattak azok az alkotók a szellemi közéletbe, akiket a hatalom eddig különböző retorziók segítségével eltávolított, mivel nélkülük nem születhetett volna meg 1956 szeptember 29-ére a „Jövendő”, Győr a háború utáni első, a tervek szerint kéthavonta megjelenő folyóirata.
A szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Bay Ferenc, Bertalan Lajos, Szabó Zoltán és természetesen a hatalom képviselője: Vidonyi Dánielné. A folyóirat az Irodalom-Művészet-Tudomány hármas egységét hirdette címlapján. Szerkesztőként Bertalan Lajos jegyzi. A „Köszöntőt” a Magyar Dolgozók Pártja Megyei Pártbizottsága írja, de a tényleges bevezető Szabó Pál : „Levél a Jövendő íróihoz” címmel fogalmazta meg.
Az irodalmi rovatban: Verssel van jelen: Vörös Jenő, Simon István, Simon Lajos, Hegedűs Géza, - Bán Aladár fin, Bertalan Lajos szerb versfordításokat ad közre. Prózával Lendvai Mihály, Rácz Ernő, Dávid József, Kónya Lajos jelentkezett.
Riport-Karcolat rovatban: Ifjú Gárdonyi Géza és Pális Pál írt.
Művészeti rovatban: Barsi Ernő Liszt Ferenc és zenei életünk mai problémái cimmel, valamint Földes Gábor „A színházi rendező munkájáról” publikál tanulmányt.
Múlt – Jelen – Jövendő rovatban: Dr. Jeney Ferenc, Csatkai Endre, ifjú Gárdonyi Géza Danczi József, Becht Rezső helytörténeti tanulmányait közlik. Bánlaki Sándor a sopronhorpácsi növénynemesítésről közöl ismertetőt.
Könyvek címen futott a kritikai rovat, ahol Bárány Tamás, Horváth Árpád és Pális Pál könyveit recenzeálták a helyi szerzők.
Zárásul a Folyóiratszemle rovatban a Csillag, Új Hang, Soproni Szemle és a Filozófiai Szemle legújabban megjelent számait mutatták be.
_550x419t0_ic.jpg)
Ünnepi Könyvhét, Győr, 1958
Az elhangzott nevek hallatán kijelenthetjük a „Jövendő” első száma megalkuvás nélkül a megye legjobbjainak adott helyett. Bizonyára a sok évtizedes elhallgatás az oka, a könyvtárak polcairól történt száműzetés teszi, hogy nem értékeljük megfelelő helyén a város kulturális históriájában a „Jövendő” című lapot és mögötte álló Írócsoport teljesítményét.
A folyóirat megjelenésének másnapján tartotta közgyűlését a győri írócsoport. „A Megyei Pártbizottság vezetői nagy figyelemmel vetek részt a közgyűlésen. Régi sérelmek orvoslásával, zavaró mozzanatok kikapcsolásával nagy lépést tett a közgyűlés az eszmei és gyakorlati egység felé. Félreértéseket oszlatott el, taktikusnak vélt ballépéseket fordított jóra több önkritikus felszólalás. Határozat született, hogy az írócsoport és a megyei lap szerkesztősége is megbeszéli a közös problémákat.” – írja Grábics Frigyes az 1956 októberi 6-án utcára kerülő Győr-Sopron Megyei Hírlapban, a további idézetek is tőle származnak. „A csoport eredményesebb munkája érdekében rendezni kell a tagság kérdését, ezért a közgyűlés öttagú revíziós bizottságot választott. Tagjai: Bertalan Lajos, Dávid József, Grábics Frigyes, Lendvai Mihály, Rácz Ernő.”
A politikai nyomás alól felszabadult Írócsoport a gyakorlatban nem várt semmilyen rehabilitációs eljárásra, mint ezt már láttuk a Jövendő szerzői között már korábban helyet kaptak, sőt újabb meghatározó pozíciókat szereztek azok, akiket eddig még a szakmájuk gyakorlásában is akadályoztak.
„Megerősítette a közgyűlés a Jövendő szerkesztő bizottságába delegált tagokat, Bertalan Lajost és Simon Lajost, a Szép Szó szerkesztésével Gárdonyi Gézát és Vörös Jenőt bízta meg.”
A Megyei Pártbizottság október 16-ai a kibővített ülésén már a következők hangzottak el: „Több elvtársa, akikkel szemben az elmúlt években igazságtalanul jártunk el, rehabilitáltunk. Így újságírókat, írókat, pedagógusokat és másokat. Sikerült megteremteni az Írócsoport egységét…”
Alig három hétvégén jelenhetett meg a „Szép szó” a Megyei Hírlap melléklete Gárdonyi Géza és Vörös Jenő szerkesztésében a forradalom kitöréséig. Mind a három szám akaratlanul is, hisz ki láthatta előre mi történik majd 23-án, a forradalom előkészítője volt:
Októbert 7.-i számban Lendvai Mihály „Egy rehabilitálthoz” című prózája, vagy Simon Lajos verse a „Bizáncnak bukni kell” kemény és addig ismeretlen szavakkal fogalmazott.
Október 14. számban Lendvay Mihály „Citrom” című írása tűnik ki záró soraival: „Ne féljetek a holnaptól. A rossz szellemek elszállnak, mint a füst és a szélkakasok lepotyognak a háztetőkről. A tegnapi nap nem jön vissza. Akármi következik, a győztesek azok lesznek, akik tovább bírják jellemmel és emberséggel…”
Október 21-i számból Lázs Sándor verse tűnhetett fel az olvasóknak önkritikus hangjával, amely akkor jól jellemzi a fiatal elkötelezett értelmiség érzelmeit:
Ne vádoljatok engem gorombán,
hogy én sem voltam jobb a koromnál,
mert mit tanultam, mi mást, istenem,
mint ocsmányul hazudni szüntelen,
borús egekre fénylő csillagot,
bűzös mocsárra rózsaillatot,
üres asztalra húsos lakomát,
viskók helyébe aranypalotát.
Gügyögtem, lágy szerelmes verseket,
mikor izom szakadt és csont repedt,
mikor farkas üvöltött a télben
a nyárról langyos mesét meséltem.
Vétkes voltam szóban, hallgatásban,
a kínok hét sebét nem is láttam,
s én is kiáltottam: százszor éljen! –
míg néma dacban hallgatott a népem.
Tulajdonképpen ez volt az Írószövetség Győri Csoportjának utolsó jelentkezése. A forradalomban mindegyikőjük kisebb–nagyobb szerepet játszott, sokan vezetői feladatokat is vállaltak.
_550x374t0_ic.jpg)
Ünnepi Könyvhét, Győr, 1958
Irodalmi élet az 1960-évek elején Győrött
Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a 60-as évek győri irodalmi életét keresnünk kell egy viszonyítási pontot, amivel még a forradalom előtti állapot jól érzékeltethető. Ez viszonyítási pont lehet egy az addigi összegző szellemi teljesítmény, amely mögött felvonulnak a város és a megye szellemi erői. Ilyennek találtam a már bemutatott a „Jövendő” című, a Győr a háború utáni első, a tervek szerint kéthavonta megjelenő folyóiratát. A szerzők névsora ismeretében kijelenthetjük a „Jövendő” első száma megalkuvás nélkül a megye legjobbjainak adott akkor helyett. Bizonyára a sok évtizedes elhallgatás az oka, a könyvtárak polcairól történt száműzetés teszi, hogy nem értékeljük megfelelő helyén a város kulturális históriájában a „Jövendő” című lapot és mögötte álló Írócsoport teljesítményét.
A folyóirat megjelenésének másnapján tartotta közgyűlését a győri írócsoport. „A Megyei Pártbizottság vezetői nagy figyelemmel vetek részt a közgyűlésen. Régi sérelmek orvoslásával, zavaró mozzanatok kikapcsolásával nagy lépést tett a közgyűlés az eszmei és gyakorlati egység felé. Félreértéseket oszlatott el, taktikusnak vélt ballépéseket fordított jóra több önkritikus felszólalás. Határozat született, hogy az írócsoport és a megyei lap szerkesztősége is megbeszéli a közös problémákat.” – írja Grábics Frigyes az 1956 október 6-án utcára kerülő Győr-Sopron Megyei Hírlapban, a további idézetek is tőle származnak. „A csoport eredményesebb munkája érdekében rendezni kell a tagság kérdését, ezért a közgyűlés öttagú revíziós bizottságot választott. Tagjai: Bertalan Lajos, Dávid József, Grábics Frigyes, Lendvai Mihály, Rácz Ernő.”
A politikai nyomás alól felszabadult Írócsoport a gyakorlatban nem várt semmilyen rehabilitációs eljárásra, mint ezt már láttuk a Jövendő szerzői között már korábban helyet kaptak, sőt újabb meghatározó pozíciókat szereztek azok, akiket eddig még a szakmájuk gyakorlásában is akadályoztak. „Megerősítette a közgyűlés a Jövendő szerkesztő bizottságába delegált tagokat Bertalan Lajost és Simon Lajost, a Szép Szó szerkesztésével Gárdonyi Gézát és Vörös Jenőt bízta meg.” A Megyei Pártbizottság október 16-ai a kibővített ülésén már a következők hangzottak el: „Több elvtársat akikkel szemben az elmúlt években igazságtalanul jártunk el, rehabilitáltunk. Így újságírókat, írókat, pedagógusokat és másokat. Sikerült megteremteni az Írócsoport egységét…”
Alig három hétvégén jelenhetett meg a „Szép szó” a Megyei Hírlap melléklete Gárdonyi Géza és Vörös Jenő szerkesztésében a forradalom kitöréséig. Mind a három szám akaratlanul is,̶ hisz ki láthatta előre mi történik majd 23-án, a forradalom előkészítője volt:
1959 év a konszolidáció láthatatlan kezdete
„Kovács Péter” ügynöki név egy jeles helyi szerzőt takar, aki aktív résztvevője volt a forradalomnak a „Hazánk” napilap munkatársaként, ügynöki jelentéseiből most a konszolidáció kezdetéről, az 1959 évből, azokat részeket emelem ki, amelyek egy a megtorlás utáni korszak lezárásának kezdetét sejtetik.
1959 április 22-én a börtönből akkor szabadult Bertalan Lajosról és Turi Imréről kérnek tőle beszámolót. Továbbá politikai nézeteikről és írói tehetségükről, emberi tulajdonságaikról ír jelentéseiben a helyi írók majd mindegyikéről, így: Rácz Ernőről, Sipicki Jánosról, Szabó Emilről, Kulcsár Jánosról, Kiss Rudolfról, Írófi Kázmérról, Roske Máriáról, Gulyás Jenőről és a fiatal akkor még egyetemista Rácz Zoltánról.
Május 25.-i jelentése már nem kötődik semmi konkrét, „besúgni való” eseményhez. „Kovács” címet is ad neki: „Várható politikai és művészeti csoportosulás egy esetleges irodalmi csoport megalakulása után.” ez már nem a szokásos, eddig megismert ügynöki jelentés, inkább szakmai értékelés, vélemény. A helyi szerzőket bal és jobb szárnyhoz sorolja. Majd a csoportok között művészeti és világnézeti kérdésekben mutatkozó különbségeket elemzi. Egyik irányról sem beszél elitelőleg.
Balszárnyhoz tartoznak szerinte: Horváth József, Polgár Miklós, Lőrinc Lóránt, Bólya Lajos, Turi Lajos, Dávid József, Szapudi András, Vándor Ferenc, Fábián Ferenc, Kis Rudolf, Pozsgai Zoltán, ifj. Járosi Géza.
Jobbszárnyhoz tartoznak: Bertalan Lajos, Sipicki János, Pernesz Gyula, Bay Ferenc, Grábics Frigyes, Petőcz Miklós.
Középen álló csoport, akik mindkét oldalra szimpatizálnak: Turi Imre, Kulcsár Miklós, Szabó Emil, Hegedüs András, Irófi Kázmér, Debreceni Imre, Simon Lajos, Rácz Zoltán, Győri Balázs.
A minősítő-értékelő dolgozat-jelentészáró sorai a következők: „Ezek az emberek – még a baloldali részen is – igen bonyolult lelkületűek, érzékeny és sokrétű emberek. Hajlamosak a szubjektív ítéletekre, az élményanyag hangulata adta állásfoglalásra. Türelemmel, világos kritikai jó irányítással azonban még a jobboldal is felhasználható a társadalom kulturális életének vérkeringésében.”
Az ez időben született jelentéseit olvasván feltűnik, az a „tudathasadásos szerep”, hogy mintha közvetítene, megértetni akarná a helyi hatalommal, az illetékesekkel, hogy ezekkel az emberekkel lehet, és érdemes tárgyalni. Lát esélyt a győri szellemi élet újjá szervezésére, jelentéseivel mintha egy új kiegyezés irányába kívánná terelni a város politikai vezetőit. „Kovács” ügynökünk ez irányú ambíciójára utaló jó példa az 1959. augusztus 5.-i jelentése:
„Győr-Sopron megye kulturális életében a helyi irodalmi jelenség szórványos, gyenge. Ennek egyik, de nem kirívó oka az, hogy nincs megjelenési lehetőség, vagy hasonló iskola- pozitív értelemben, mint az előtt az Írócsoportban való összejövetelek, irodalmi anyagok felolvasása, gondolatok kicserélése.
Ez a helyzet egyre szembetűnőbb türelmetlenséget vált ki a megyében élő és kisebb nagyobb tehetséggel írogató emberek körében. A panaszok, sírások – melyek véleményem szerint egy részt jogosak – egyelőre társaságokban, baráti beszélgetésekben hangoznak el, melynek élei elsősorban a megyei párt és tanács illetékes szervei felé irányulnak.
Ilyen beszélgetések folynak naponta a Kisalföld szerkesztőségében Fehér Pál, Pozsgai Zoltán Polgár Miklós, Lőrinc Lóránt között). A rádió szerkesztőségében (Dávid József, Bólya Lajos, Turi Imre között) Az MTI-nél (Rigó János és aki éppen bevetődik valamilyen tollforgató) és a megyei könyvtárban ( Kulcsár János, Szapudi András, Pék Imre között).
Ezek az emberek egymás között – nagyobbrészt pozitívan - vetik fel a problémákat, de az illetékes fórumok felé senki nem mer szólni. Pozsgai Zoltán megpróbálta – ahogy ő mondta – egy cikkben (Balatonfüredi írók konferenciája beszámolójában) megpendíteni a dolgokat, burkoltan bírálta a pártbizottságot, amiért (szóban elmondta azt is, hogy óvatosságból elolvastatta és jóváhagyatta a cikket a megyei Pártbizottság agit. prop. Titkárával mégis) írásbeli megrovást kapott. Az esetről a Kisalföld szerkesztőségében – az említett tagok – cinikusan, sértődötten beszélnek s már csak a kezüket legyintik.
(…)
Lehetőséget kellene adni ennek a társaságnak arra, hogy a helyi lapban hetenként egyszer egy oldalon (mint volt azelőtt) megszólalhassanak, mivel egy esetleges folyóirat elindításához egyenlőre elég erőt, kiforrottabb írót nem látok.
Egy szerkesztőbizottság a párt vezetésével helyes irányba tudná felhasználni ezeket az embereket, könnyebb lenne az eszmei tisztázódás az esetleges vadhajtások nyesegetése.”
Nos, 1959 nyarán az előbb idézett mondatok bátor beszédnek számítottak. Ezeket, a lényegében a helyi politikát, kritizáló sorokat, akkor csak egy ügynöki jelentés bírta el, ha nyilvánosan mondja el valaki, azonnal „besúgták” volna, megszenvedve annak minden következményeit.
Valószínű, hogy „Kovács Péter” véleménye, javaslatai eljutottak a helyi hatalom tényleges birtokosaihoz. Ezekkel a gondolataival, értékítéleteivel találkozhatunk a Pártbizottság különböző írásos megnyilvánulásaiban és a politikai gyakorlat lassú változásában.
A forradalomban kompromittálódott szerzők a hatvanas évek elején
Jellemző az akkori helyzetre egy másik, „Csákány” fedőnevű ügynök jelentéséből idézett rövid kivonat, amely 1959. augusztus 13-án keletkezett Petőcz Miklósról tesz jelentést, épp az irodalmi közállapotokról beszélgetnek. Petőcz Miklós szavai a következők: „Nekem és a velünk hasonlóknak sajnos módot sem adnak arra, hogy helyrehozzuk a tévedéseinket, ha ezeket azoknak lehet nevezni, mer egyenesen nem engednek bennünket megjelenni. Majd elmondta, hogy kivétel ezektől Dávid József, aki ugyancsak a Hazánk munkatársa volt, mert ő ma is dolgozik és megjelenik, de habár hangsúlyozza, hogy nem akarja megbántani, sokszor föltételezi azt, hogy ő a rendőrség embere is, ezért engedik dolgozni.”
Petőcz Miklósnak még négy évig, 1963 március 3-ig várnia kell, hogy Zrínyi Ilonáról írt verse nyilvánosságra kerülhessen, őt egyértelműen a jobboldalhoz sorolták be, de a helyi szellemi élet konszolidáció lassan megkezdődött.
1959-60-as évben indul a Kisalföld vasárnapi számában feltűnés és különösebb beharangozás nélkül egy oldalnyi irodalmi melléklet. A Központi Sajtó Ellátótól átvett irodalmi anyagok mellett helyi irodalmat is közölnek, a helyi szerzőknek az itteni megjelenés nagytöbbségében a „megbocsátást” a részleges rehabilitációt is jelentette.
Kulcsár János már a Győri Írócsoportnak is tagja volt, ő is verseket közöl, talán elsőként a régiek közül, és folytonosan publikáló szerzője marad a Kisalföld irodalmi mellékleteinek is. Ő ebben az időben a Megyei Könyvtár munkatársa, később 1964 áprilisában „Arc él” sorozatban rövid méltatás is megjelenik róla. Őt a titkos ügynöki jelentés a mindkét oldallal szimpatizáló „középső réteg” kifejezéssel sorolta be.
Dávid József a volt Írócsoport tagja, a forradalmi „Hazánk” című lap munkatársa, 56 után is folyamatosan publikálhatott, kapcsolatot tart fen neves kortárs írókkal, Sánta Ferenctől, Szeberényi Lehelen át Illyés Gyuláig. Levelezésben áll az emigráns Vörös Jenővel is. Novellái megjelentek az országos lapokban, többek között az Élet és Irodalomban. Ismeretünk szerint a 60-as évek közepén Budapestre költözött a Szabad Föld munkatársa lett, de csak a kilencvenes évek elején jelent meg önálló könyve. Dávidot „Kovács” ügynök a baloldalon állók közé számítja.
A jobboldalra besorolt és a forradalom után felelőségre vont Grábics Frigyes nevével 1963 januárjában találkoztam először, két ismertetést is adott közre e hónapban a „Kisfaludy és a színház”, valamint „Nagy Lajos szociográfiája” címek alatt.
Hegedűs András, publikált az Írócsoport „Jövendő” című folyóirat kísérletében, mint a Kisalföld újságírója azóta is rendszeresen jelen van szépprózával a lapban. Most még is arra hívnánk fel figyelmet, valószínű irodalomszervező munkát is végezett, hosszú írásban bennfentesként értékeli a KISZ GY-S. Megyei Szervezete által meghirdetett irodalmi pályázatot. A felszabadulás tiszteletére 25 pályamű érkezett be. Valószínű innen eredeztethetjük az évtizedekig működő „Felszabadulási Pályázat” helyi irodalmat támogató intézményét. Őt „Kovács Péter” titkos jelentésében középen állónak sorolja be.
Ugyan így középen állónak jellemzi Simon Lajos költőt, aki akkor már Budapesten élt, de rendszeresen hazalátogatott és tartotta a kapcsolatot Dávid Józseffel, akivel együtt szerkesztették a „Hazánk” című forradalmi lapot, és akkori versei előkészítették a helyi szellemi életben a forradalmi erjedést, ő mégsem publikált a Kisalföldben. Pedig 1960-ban már „József Attila díjas” költő, két kötettel a háta mögött, amelyeket 1959-ben „Csillagnézés” majd rá következő évben pedig „Te út…” címmel adott közre. 1957-ben azok között volt, aki aláírta a „Magyar írók tiltakozását az ENSZ ötös-bizottsági jelentés közgyűlési tárgyalása ellen”.
Bertalan Lajos három éves börtönbüntetéséből 1959 áprilisiban szabadul, 1962-ig a kunszigeti téeszben könyvelő. 1963-tól Szombathelyen a Vas Népe című napilapnál dolgozott nyugdíjazásig. A győriek 1963-ban olvashatták a nevét újból pozitív jelzőkkel a Kisalföldben, mivel recenzeálták akkor megjelenő „Életünk” antológia első számát, ebből a lesz később 1968-tól a kéthavonta megjelenő folyóirat. A bemutatkozó antológiában Győrt képviselik még, Kulcsár János, Pék Imre, Szapudi András, Dávid József, Bertalan Lajos, és Z. Szabó László szerzők. Bertalan Lajos novellájával 1965 januárjában találkoztam először a Kisalföld mellékletében, így közel tíz évnek kellett eltelnie az itthoni rehabilitálásáig.
Az 1956 előtti „Író Csoport” többi tagja, Pozsgai Zoltán, Rácz Ernő, Turi Lajos, Kónya Lajos, ifjú Gárdonyi Géza, 1956 után folyamatosan publikáltak a helyi sajtóban Lendvai Mihály, Láz Sándor, Vörös Jenő, Pális Pál nem lehettek jelen a győri szellemi életben.
Az új szerzők
1958 szeptemberében alakult meg az Ifjúsági Irodalmi Színpad, Perédy László színművész, rendező és Z. Szabó László tanár vezetésével, e látszólag rövid hír, azt jelzi, hogy a hatalom már megtűr öntevékeny csoportokat, olyan ideológiailag kényes területeken, mint a színjátszás és az irodalom. Országos sikerükre mutatja, hogy 1961 junius 3-4-én Győrött rendezték az Irodalmi Színpadok Országos Fesztiválját. Ezekben az években e csoportban dolgozott középiskolás diákként Osztovics Levente is.
Két pályakezdő költő Szapudi András és Pék Imre a Megyei Könyvtár munkatársaiként hétről-hétre jelentek meg verseikkel, jelenlétük a hatvanas évek végéig jellemző, Szapudi későbbiekben inkább tárcákkal és novellákkal van jelen, és haláláig meghatározó irodalmi személyisége volt Győrnek, még akkor is, ha a 70-es évek második felétől Siófokon élt és alkotott.
A forradalom utáni Kisalföld kulturális munkatársa Fehér Pál, aki 1960 tavaszán Gorkij egyetemességéről értekezik, ő később országosan jelentős, meghatározó kritikusi-ideológusi pályát futott be E. Fehér Pál néven a Népszabadság rovatvezetőjeként.
1958-59-ben két éven át Győrött él, a Kazinczy-gimnázium fiatal tanára Sarkady Sándor költő, innen települ át Sopronba, ahol évtizedekig az Óvónő-képző intézet tanára lesz. Ebben az időszakban verseit már publikálja a rangos Jelenekor, Tiszatáj, és az Alföld folyóirat. Rendszeresen vers-fordításokkal is jelentkezik, többek között Paszternák tolmácsolásával.
Fiatal tanárként 58-ban költözött Győrbe Z. Szabó László, munkássága jelentősen befolyásolta a következő három évtizedbe a város szellemi életét. Tanár, irodalomtörténész. Iskoláit Somorján és Dunaszerdahelyen végezte, 1947-ben érettségizett Komáromban. A budapesti tudományegyetemen 1951-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett, 1958-ig Tatán gimnáziumi tanár, majd Győrött a megyei könyvtár csoportvezetője volt. 1959-től nyugdíjazásáig a Győri Állami Általános Kazinczy Ferenc Leánygimnázium tanára, 1984-ben másodállásban a győri színház dramaturgja lett.
1966-ban elindította Péchy Blankával a Szép Magyar Beszéd Országos Versenyt és Mozgalmat. 1971-ben kezdeményezte, majd Társasággá fejlesztette a Radnóti Emlékbizottságot, mely azután elindította a Radnóti Biennálét, a versmondás országos fórumát. Kazinczy- és Radnóti tanulmányokkal is szolgálta az irodalmi művelődés és az anyanyelv ügyét.
1960-ban a Kisalföld vasárnapi mellékletében irodalom népszerűsítő cikkeket írt például Quasimodó, vagy Eluárd költészetéről. 1961-be Radnóti Miklósról írt a Kisalföld vasárnapi mellékletében, szemlézte a „Jelenkor” folyóiratot, sőt novellával is megjelent. Stílusa, szemlélete friss hangnak számított az adott környezetben.
Gelencsér Miklós is a új nemzedék tagja, erős kötődése ellenére, viszonylag távol tartja magát a helyi szellemi élettől, munkája Budapesthez köti. 1963-ban „Három szonett” címmel jelennek meg versei a Kisalföldben. 1964-ben ugyan itt Z. Szabó László ír róla portrét. Ekkor már József Attila-díjas író, addig megjelent kötetei: „Hátsó város”, „Ember a mezsgyén”, - novellák, „Égre nyíló ablak” –regény, amelyből film is készült, valamint a „Szombatra teremtett ország” – ifjúsági regény.
Pataky-Rácz Zoltán 1963 és 65 között dolgozik a Kisalföldnél, novelláival itt jelentkezik először. A nyolcvanas években két próza kötete jelenik meg, rendszeresen díjazottja volt a „Felszabadulási pályázat”inak.
1964-ben a Bajcsy-Zsilinszky utcában a hatalom helyi képviselői köztük ugyan az a Vidonyi Dánielné, aki az 1956 őszén egy számot megért „Jövendő” folyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt Művész Klubbot avatott. Úgy tűnhetett lassan minden rendben van már.
Így indult Győrött a hatvanas évek.