Nagy Ildikó „Bigi”

„…hogy más dimenzióban élhessünk.”

1995-ben kerültem a Mediawave Fesztivállal kapcsolatba, mint győri gimnazista. Úgy éreztük 16 évesen, hogy karnyújtásira kerül hozzánk a Világ és annak ezerszínű művészi interpretációja, filmek, hangok, képek, mozdulatok formájában. Válogatott hazugságokat találtunk ki az iskolában, hogy egy hétig más dimenziókban élhessünk. A tanárok tudták és hagyták.

Hamarosan a barátaimmal együtt a fesztivál önkéntesei, majd munkatársai lettünk. Voltam: címkeragasztó, kávéfőző, zenészkísérgető, narrátor, bemondó, később pályázatíró, tolmács, zenei szervező, nemzetközi képviselő.

Szerettem nézni a világ összes pontjáról összegyűlt művészeket, ahogy elhozzák sajátos formavilágba öntött mondandójukat. Egy idő után rájöttünk – a saját tempónkban – hogy több a hasonlóság, mint a különbség. Így ért össze Big Lucky Carter memphisi blues gitáros és Zerkula János gyimesi prímás zenéje vagy a magyar és az ujgur néptáncosok tánca közös produkcióvá.

Utólagos visszatekintéssel látni, hogy egy jó pillanatban kimondott gondolat, bevetett ötlet évekig, évtizedekig meghatározó lehet.

A HunD Link Projekt megvalósítása közben a győri Rómer házban

Hamid Drake és a William Parker legendás workshopjai egy beszélgetésből indultak. Sárvári Kovács Zsolt dobostól kapott CD, amelynek címe Spirtits (Pharoah Sanders, Adam Rudolph, Hamid Drake) nagyon sokáig a kedvencem közé tartozott. Erről beszélgettünk Hamid Drake első koncerje után (David Murray Power Quartet, 2002) amikor a tragikusan elhunyt Mohai András dobos eksztatikus állapotban Hamidnek akarta ajándékozni cintányérjait. Hamid nem fogadta el, de azt mondta, hogy visszajön tanítani. András aztán soha nem jött el a workshopjára. Pedig ő volt az első inspiráció. A sok-sok beszélgetés után végül kaptam ajándékba Hamidtől egy buddhista olvasófűzért. Ezt nagy lelkesen megmutattam az egyik fesztiválvendégnek, Huub van Rielnek, aki az amsterdami Bimhuis jazzklub igazgatója. Itt kezdődött Huubbel az évtizedes barátságunk és munkakapcsolatunk, amelynek meghatározó pontjai a Mediawave Fesztivál EJN (Europe Jazz Network) taggá, majd elnökségi taggá válása, és az amsterdami Budapesti Éjszakák 3 napos fesztivál volt. (videó itt tekinthető meg)

Férjemet, Chris Potter jazz szaxofonost a fesztiválon ismertem meg. Évek óta figyeltem a munkáját és szerettem volna, ha egyszer Győrben is fellépne. Amsterdamban a Bimhuisban találkoztunk először, ahol egy norvég fesztiválra menet álltam meg, hogy meghallgassam őt. A koncert után Huub bemutatott bennünket egymásnak, ám Chris nem igazán szeretett volna velem beszélgetni egy lehetséges magyarországi fellépésről. Erre én megsértődtem – később eszmélve csak rá, hogy bennem a nő sértődött meg, nem a szervező. (Később kiderült nem tetszett a koncertje saját magának. Annyira nekem sem, és ez témát adott a második találkozásnak.) A legközelebbi beszélgetésünk a Rómer Házban történt, miután a Dave Holland Quintet fellépett a Mediawaven. Ez a beszélgetés hajnalig tartott és saját bevallása szerint már ekkor tudta, hogy én leszek a felesége. Igazából én is. Azóta a jazz zenei színteret családi szemszögből figyelem. Nem látom a széles palettát, de ha időnként a mindennapokból fölemelem a fejem, látom, milyen izgalmas, hogy egy művész életútjának szerves része és tanúja lehetek.