Juhász Attila
1961-ben született Téten, de mindig Győrben élt.
1985 óta dolgozik pedagógusként, jelenleg a győri Révai Miklós Gimnázium magyartanára, munkaközösség-vezetője.
Diplomáit a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán (magyar-orosz szakos tanár), az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (középiskolai magyartanár) és a Budapesti Műszaki Egyetemen (közoktatási vezető) szerezte.
1994-ben a kortárs magyar irodalom stilisztikájából doktorált.
A Révai-gimnáziumban tehetséggondozó irodalmi szakkört vezet, melynek mentoraként két diákantológiát szerkesztőként is gondozott (Az üveghegyen innen, Bejelentés nélkül). Két tanítványa már középiskolásként publikációs lehetőséget kapott a Műhely folyóiratban.

Ötletgazdája, társszervezője és védnöke volt a megyei múzeumban megrendezett Iskolakönyvtárak kincsei című kiállításnak.
Tanári kutatási területe az ún. arctalan nemzedék (az 1950-es évek elején született írók-költők – Géczi János, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Zalán Tibor) alkotásainak felhasználhatósága a középiskolai tantárgyi és érettségi felkészítésben.
Tagja a győri Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaságnak, a hévízi Csokonai Irodalmi Társaságnak, illetve a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, utóbbinak megyei tagozati elnöke is.
2015-től a Műhely folyóirattal és a Radnóti-társasággal közösen az Irodalomtörténeti Társaság védnökségével társszervezője a Kisfaludy Napok megszűntével újraindított megyei diákíró-diákköltő pályázatnak.
Publikációs tevékenysége nyelvészeti szakközleményekkel indult (1987), majd 1995-től verseket, recenziókat, kritikákat és tanulmányokat közölt húsz különböző magyarországi irodalmi-kulturális folyóiratban.
A Győri Könyvszalon rendezvényein, valamint a Bezerédj-kastélyban és a Műhely-estek alkalmával többször vezetett beszélgetést regionális és kortárs irodalmi témákban.
A Kisalföld című megyei napilap többször felkérte oktatásszakmai, irodalmi, illetve közéleti nyelvhelyességi kérdésekben való publicisztikai állásfoglalásra.
Hobbija a sárkányhajózás, melyet nemzetközi szinten végez: korosztályos válogatottként 9 érmet szerzett Európa-bajnokságokon.
|