KÉPAJÁNLÓ
|
ŐRHEGY SZÜRET 2024
|
|
ŐRHEGY SZÜRET
Ravazd, 2024. szeptember 20-21.
A ravazdi Őrhegy szüret az idén - ahogy korábban is - több közösségnek ad bemutatkozási és összejöveteli lehetőséget. Nem titkoltan azért, hogy a különben általában belterjesen működő csoportok itt kinyilhassanak és esetlegesen elkezdjenek egymással barátkozni, netán együttműködni.
Nem véletlen hogy itt és ekkor kezdi forgatni új nagyjátékfilmjét Szőke András (Palackposta), mintegy nyitányként. Boka Gábor betyártörténeteinek vásári komédiás feldolgozásával. Mi is megünnepeljük és egyben megörökítjük a 20 éves Köcsögök és Dudák Néptáncegyüttes történeteit. A "multiartista" Rutkai Borival is folytatjuk portréját, de zsűritag is lesz az ételversenyen. Ismét összegyűlik a világ minden részére szétszaladt, a 2000-es évek erős Mediawave csapata és megmutatja hol tart a művészetben és a szervezési munkában. De lesz igazi szüret, közösségi szüret is, amely korábbi stilizált voltát sokan birálták, valamint a tavaly felújított főzőverseny folytatása Sátor Laci bácsi mesterszakáccsal a zsűri élén. (Tavaly ilyen volt a díjátadás!) Idén együttműködünk, mintegy mintát kívánva mutatni a Magyar Művészeti Akadémia regionális tagozatával, Hefter László vezetésével. Számos akadémikus és köztestületi tag lesz vendégünk és mutatkozik be valamilyen formában. És lesz ismét zenei műhely, brit/ciprusi kísérleti muzsikus és nem utolsó sorban zárásként a Borbély - Dresch Quartet, élén a Kossuth-díjas Dresch Misivel, aki már számtalanszor volt vendégünk.
De az Őrhegy udvarház programjait most is - mint ahogy az utóbbi években hagyománnyá vált - közösségi alapon lehet megtekinteni, illetve látogatni. Belépti díj helyett a közösségi asztalra hozott finomságokkal (tavaly ilyen volt a felhozatal), amelyek egyben akár az ételverseny szereplői is lehetnek. Ennek hiányában megfelő értékű adományt illik tenni a fellépő művészek megtisztelésére.
|
Támogató:
|
SZEPTEMBER 20.
(péntek)
|
PAJTAMOZI |
KONCERTPAJTA |
PARASZTSZALON/UDVAR |
|
|
|
|
|
|
10:00-17:00 pajtamozi |
|
Mediawave Nyitott |
Kamarazenekar projekt |
ŐRHEGY SZABAD ZENEI |
MŰHELY PRÓBA |
vezető: |
AJTAI PÉTER |
az előző műhely videója |
Sun Ra kurzus |
|
|
|
|
Ez egyben Szőke András új |
17:30 udvar |
filmjének (Palackposta) |
(eső esetén koncertpajta) |
első forgatási jelenete, |
BOKA GÁBOR: |
úgyhogy a közönség is a film |
SAVANYÓ JÓSKA, AZ
|
részévé válik. De csak akkor |
UTOLSÓ IGAZI, |
tud nézővé válni, ha a |
BAKONYI BETYÁR |
belépéskor írásban nyilat- |
vásári komédia |
kozik, engedélyt ad erre. |
videó egy előadásról |
Kérjük ennek figyelembe |
közreműködik: |
vételét! |
Üllési Fonó Táncegyüttes |
|
|
|
|
19:00 parasztszalon |
20 ÉVES A KÖCSÖGÖK |
ÉS DUDÁK NÉPTÁNC- |
EGYÜTTES |
PORTRÉBESZÉLGETÉS |
rögzített beszélgetés |
az együttes tagjaival |
|
|
|
|
|
21:00 koncertpajta |
21:00 parasztszalon |
KAPTZA KONCERT ÉS |
RUTKAI BORI PORTRÉ |
TÁNCHÁZ |
2. rész |
a Köcsögök és Dudák |
Ebben a kpzőművészeti |
tiszteletére |
tevékenységéről és |
+ NESE & MÁRTI |
zenekarairól lesz szó. |
MAHALA ISKOLA |
1. részért katt ide |
|
|
|
|
22:00 koncertpajta |
|
MEDIAWAVE |
"OSZTÁLYTALÁLKOZÓ" |
benne: |
KOLOS & KÁCSER DUÓ |
STAGE PARTY ORCHESTRA |
GERENCSÉR KARESZ |
RAVAZDI KIÁLLÍTÁSOK
|
BALOGH ISTVÁN PÉTER FESTMÉNYEI
(Velemér)
Mestere Kokas Ignác volt. „...filozófus festő, minden képe egy-egy sűrített létgondolat, amely természetesen a néző megfejtéseire vár. Expresszív, szürrealizmus felé hajló absztrakt képein a mozgás, szín, ritmus eszközével indít el godolatsorokat..." Dr. Pogány Gábor művészettörténész
|
|
|
HARTYÁNDI FLÓRA ORSOLYA -
FLÓRA VILÁGA
(Győr)
weboldal
Válogatás az elmúlt évek munkáiból.
|
|
|
SZÁSZ-BÁNYÁSZ ANNA:
MÁR A JÖVŐ SEM A RÉGI
(Csíkcsicsó)
"...már budapesti egyetemista korában nem kis hazai és nemzetközi visszahangot váltott ki egyedi tevékenységével, a fotózáshoz való viszonyulásával, amely nem simán művészeti alapú."
(részletekért katt a címre)
|
|
|
SZEREDI CSABA & TÓTH MASA
(Győrladamér, Budapest)
fotókiállítás
|
|
|
KOLTAY DOROTTYA SZONJA
(Budapest)
weboldal
A Kassák kortárs művészeti díj idei nyertese. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2020-ban szerzett diplomát. Munkáiban az identitás kérdésével foglalkozik. A személyes hangnem jellemzi alkotásait.
|
|
|
TANAI BORBÁLA
(Nyalka)
Az alkotás számomra kommunikáció, egy nyelv, amellyel kifejezem önmagamat, és megszólítok embereket. Az akvarellel való festés, illetve a tussal és színesceruzával való alkotás az, amiben megtaláltam önmagamat, de nyitott vagyok új technikákra és eszközökre is, legyen szó akár akril festékről, vagy tűzzománccról.
(részletekért katt a ímre)
|
|
|
ÖKRÖS ANDRÁSNÉ - KÉZIMUNKÁIM
(Ravazd)
"2011 február 21-én nyugdíjba vonultam.
Ekkor kezdtem ekresni az új elfoglaltságokat. Rátaláltam a kézimunka szakkörre a barátnőm jóvoltából. El sem akartam menni, de rábaszélt, mivel egyedül maradtam. Sikerült megtanulnom, és szerelmem lett az alkotás.. Azóta is alkotásban és a turázásben, kirándulásban találom meg az örömömet." (katt a címre)
|
|
|
|
|
SZEPTEMBER 21.
(szombat)
|
|
|
08:00 - 13:00 |
|
szőlőskert / lugas - szőlőfák |
ŐRHEGY SZÜRET |
csak amit leszedtek vagy |
hoztok lehet az alapja a |
|
13 órakor kezdődő prése- |
|
|
lésnek, hogy együtt |
|
megkóstolhassuk a hegy |
Emlékezés Tóth Imrére! |
levét |
|
vezeti: |
NESE & MÁRTI |
10:00 - 13:00 udvar |
|
ŐRHEGY ÉTELVERSENY |
|
nevezési feltételek |
|
szüreti húsos és vega |
|
hozott vagy helyben |
|
|
készített ételek |
10:00 - 17:00 pajtamozi |
10:00 parasztszalon |
zsűri: |
Mediawave Nyitott |
PUSKER PÉTER PORTRÉ |
Tóth Imréné háziasszony |
Kamarazenekar projekt |
a 2000-es évek Mediawave |
Rutkai Bori énekes |
ŐRHEGY SZABAD ZENEI |
zenei szervezője, ma |
Milos Dávid kreatív séf |
MŰHELY PRÓBA |
Ozora zenei színpad és pécsi |
Sátor László mesterszakács |
vezető: |
Fényfesztivál szervezője |
Jelentkezési lap |
AJTAI PÉTER |
|
ide kattintva |
az előző műhely videója |
érhető el! |
Sun Ra kurzus |
(de nem kötelező) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
14:00 koncertpajta |
|
|
ŐRHEGY ÉTELVERSENY |
|
EREDMÉNYHÍRDETÉSE |
|
tavaly ilyen volt |
|
|
|
|
|
|
14:30 udvar |
A SZŐLŐ PRÉSELÉSE |
taposással és/vagy préssel |
tréfás próbatételek |
a friss must megkóstolása |
vezeti: NESE és MÁRTI |
|
|
|
|
|
|
|
NYITOTT PINCÉK NAPJA
a Ravazdi Önkormányzat programja
13 órától
weboldal
|
|
|
|
MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA
REGIONÁLIS TAGOZAT BEMUTATKOZÓ NAPJA
délutáni szekció, Ravazd
a délelőtti, pannonhalmi program ide kattintva érhető el
|
vezető:
HEFTER LÁSZLÓ
üvegművész
(rövid bemutatkozások)
|
|
|
|
|
15:00 VIP udvar |
|
MMA KÖZÖSSÉGI ASZTAL |
Vajon ki mit hoz rá? videó
|
köszöntő: Hartyándi Jenő |
házigazda, |
MMA köztestületi tag |
|
|
|
|
16:00 koncertpajta |
|
SOPRON BALETT |
Sorsfordulatok 5 min.
|
felvezeti: Demcsák Ottó |
MMA köztestületi tag |
(részletekért katt a címre) |
Előadják: Paksi Fruzsina. |
Szalai Réka, Füsi Zsolt, |
Raszlan Szojengosev |
|
|
|
|
|
16:30 parasztszalon |
"LELKEM TESTE" 15 min. |
Umbra Kollektíva |
előadás videó vetítése |
felvezeti: Bombicz Barbara |
MMW köztestületi tag |
(részletekért katt a címre) |
|
|
|
|
|
17:15 parasztszalon |
"HAZATÉRŐ KÉPEK" |
Kása Béla fotográfus |
MMA akadémikus |
mesél fotóiról |
web: www.kasabela.com/
|
|
|
|
|
18:00 koncertpajta |
|
|
DESZTÁN ZENEKAR |
|
A desztán perzsa eredetű |
|
szó... |
|
vezetője: Dyar van Derik |
|
zenéért katt a címre |
|
|
|
|
|
18:45 parasztszalon |
|
A BABAHÁZ PROJEKT és |
|
ami mögötte van |
|
Előadó: |
|
Szakács István "Szaki |
|
részletekért katt a címre |
|
|
|
|
|
|
“A formáció a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának, Borbély Mihálynak és Dresch Mihálynak közös zenekara, ahol a „két dudás” nem csak, hogy jól megfér egymással, de olyan új minőséget hoz létre, melynél a szokásos formulák, műfaji meghatározások érvényüket vesztik. Közös zenei világuk néhol melankolikus, ugyanakkor határtalan zenei íz és érzelmi gazdagság jellemzi, ugyanúgy jelen vannak benne a jazz elemek, mint a Kárpát-medence népzenéjének motívumai.” (Fidelio, V.D.) |
HANGFOGLALÓ KONCERT |
19:30 koncertpajta |
Belépő: 500.-Ft |
A projekt megvalósulását |
BORBÉLY - DRESCH |
|
az NKA Hangfoglaló Könnyű- |
QUARTET |
videó (katt ide) |
zenei Támogató Program |
Borbély Mihály - szaxofon |
Horváth Balázs - bőgő |
támogatta: |
Dresch Mihály - szaxofon |
G. Szabó Hunor - dob |
|
|
|
21:00 mozipajta |
|
ŐRHEGY SZABAD ZENEI |
MŰHELY ZÁRÓKONCERTJE |
SUN RA KURZUS
|
vezető: AJTAI PÉTER |
az előző műhely videója |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|