www.mediawave.hu | www.mediawavefestival.hu | www.romerhaz.eu | www.filmfundgyor.eu
etnik Archív
2018. szeptember SzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzV Aktuális program:
2018.09.21.
010203040506070809101112131415161718192021222324252627282930

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

ARCHÍV - Passport Control 1-41. - MEDIAWAVE Művészeti Műhelyek :: PASSPORT CONTROL 5. - Győr, 2008 :: A KRITIKA WORKSHOP ÍRÁSAI

Ethno Elvis

A filmben Lakatos Tudor roma Elvisként kiemelkedik a máramarosi mocsárból a somkutai sártengerből, a nyomor gyomrából, és válik - balkáni kalandjai végén - a romániai sörfesztiválok ünnepelt sztárjává.

Ambrus Emese Viva Konstanca! című dokumentumfilmje főszereplőjével, témájával, és annak sajátos megjelenítésével áthágja a nemzetek közötti határokat elítéli a diszkriminációt, felhívja közös értékeinkre a figyelmet. A film román nyelven készült magyar felirattal, melyen itt-ott érezhető a kolozsvári beszédstílus.
Főhősünk elhivatottsága, hivatástudata az első képkockától az utolsóig sugárzik a vászonról. A filmet mindvégig áthatja a nagy művészek korai meg nem értettségének - a helyzetből adódóan kifigurázott - érzése. Konkrétan a helyi kocsma közönsége nézi fél, vagy tán egészen bolondnak Tudort, aki tud legalábbis sejt valamit, amit mások nem. Hamar világos lesz, hogy váteszi sors az övé, a roma rock kitalálójaként terjesztenie kell az igét, a dallamokat egész Romániában., és beteljesítenie küldetését.
A film kezdő képsorai után, amikor is bepillantunk 40 év körül járó hősünkkel az iskolába ahol tanít és persze a falu kocsmájába is, a fájó búcsú pillanatai következnek feleségétől, a pár hónapos kislányától Elvisától (nem, nem elírás tényleg így hívják a babát), egy konyak mellett a haveroktól. Aztán uccu neki mesebeli szegénylegényként Elvisesre lőtt séróval az útnak a román riviéra felé, a jelszó: Viva Konstanca!
Megpróbáltatásokkal teli a karrier felé vezető kikövezetlen, sőt járatlan ösvény, leginkább gidres-gödrös. Még a faluból se egyszerű kikeveredni a főútig, nemhogy Konstancáig eljutni. A legtöbben feladtuk volna már az elején, megmaradva a tanári pályánál és rágódva a közalkalmazotti bértábla rejtelmein, de hősünk nem ilyen, hiszen – mi is tudjuk már – küldetése van. Hű társai a gitárja a cujka (szilvapálinka szerűség), akivel heves légyottokat vált hűvös kocsmák, vasúti restik rejtekeiben, a hamvadásra ítélt cigaretta és Elvis vad szelleme. Külön említést érdemel az őt kísérő filmes stáb, amelyen néha túl haladnak az események, muszáj néha rászólni Elvis Rromanora, hogy vegyen vissza, mert a kamera nem tudja követni a túl nagy ívűre vett higanymozgásait. Hősünk nem zárkózik a művészet elefántcsont tornyába. Kiadja magából és gitárjából a maximumot: penget a vonatkupékban, a vasúti váróban vagy amerre éppen jár, ethnós élt csempészve a rock and rollba, és megrémisztve az országút szélén lovaikat legeltető cigányokat. Több száz kilométer utazás után, amiben benne volt egy kisebb bukaresti koncert is, elérkezett a várva várt megérkezés, viva, viva és harmadszor is viva Konstanca!!! A 20 éve áhított nagy fellépés rögtön kezdődik. Nekünk pedig nincs más dolgunk, a hősünkkel átélt kalandok után, csak az, hogy élvezzük a koncertet, a roma rockot!
A rendező frappánsan foglalja össze a turnét a Duna tévéből vett bejátszással, ahonnan megtudjuk, hogy Elvis hat romániai városban lépett fel egy diszkriminációs kampány keretében. (Koncertfelvétel: http://www.youtube.com/watch?v=iI6-JKSbefY)
Tudor a sikertől nem részegül meg. A film végén visszatér a falujába a családjához. Éli a dolgos apák életét, például babusgatja kislányát és fát vág, de már készül a külföldi fellépésekre, pontosabban Norvégiába, ám előbb még, mint valami avatár gitárjával megpróbálja elűzni a telet, hisz nem cigánynak való az.

Pongrácz Balázs


A legalja

Egy tinédzser fiú száműzetésben van egy benzinkúton, ahol első ránézésre semmi sem történik. De mivel az ember alapvetően kalandvágyó típus, keresi a bajt… és meg is találja.

A film formálója, és maximális irányítója – ha úgy tetszik, főszereplője – egy 17 év körüli fiú, akit (talán) nevelő szándékból egy benzinkútra evakuálnak. Említett főhősünk a legkülönbözőbb módon próbálja elfoglalni magát: kisepri a benzinkutat, ablakot pucol, rendet tesz, ám a kútra tévedők száma ettől függetlenül siralmasan kevés. A film ugyan fekete-fehér, de a vendégek sokszínűek. A „kutas” pedig ennek megfelelően minden vendéget szeretne megragadni egy kis beszélgetésre, ők azonban nem túl együttműködők. Egy biztos: a srác észrevétlenül eléri a kitűzött célt, s idővel túl is lő azon…

A filmnek – talán a fekete-fehér színvilága és az állandóan perzselő napsütés miatt – erősen westernes hatása van. Ezt az érzést fokozza a sok közeli kamera-beállítással, a por, és egy kopott John Wayne plakát a bolt belső részében, amelyhez egy country gitár néhány lehangolt akkordja is társul. Első ránézésre ez az egyhangúnak tűnő történet sablonosnak mondható, ám képi megjelenítése mindenképpen ellensúlyozza ezt. S ahogy telik-múlik az idő, a srác egyre jobban belebonyolódik saját magába, és ebbe az egyébként teljesen abszurd helyzetbe. Igen, a film meglehetősen abszurd; emellett rendelkezik kibogozhatatlan, elvarratlan szálakkal, ám ezek ellenére is egyszerűen követhető. Képi világa pedig sokszor inkább emlékeztet egy művészfotó kiállítás sorba szedett darabjaira, mintsem egy amerikai fiatal tragikomikumba forduló hétköznapjaira.

Ez a 32 perc érdekes elgondolás arra, hogyan dobjuk fel magunkat, ha már kibírhatatlan az unalom és a semmittevés. Vannak benne használható ötletek, ennek ellenére senkinek nem javaslom otthoni kipróbálásra. Ki tudja, mi sülne ki belőle…

Kicsit zavaros, kicsit egyhangú, nagyon abszurd, de egyáltalán nem a legalja. A tanulság pedig: tréfából is megárt a sok.


Kovács Márton


Vége! Vagy mégse???

Egy házasság elhidegült végnapjai, unott, monoton, kényszeres beszélgetésekkel, megcsalásokkal, ja ez eddig kevés egy filmtől, pláne ha animációs, de egyszer csak bejön a képbe egy kaktusz öngyilkossága, és a filmnek hirtelen vége, vagy mégse?

Az animációs film olyan alkotás, amelynek készítésekor a filmvászonra tervezett mozgássorozatot, vagy cselekményt kockánként hozzák létre, és veszik fel. Ebben a műfajban az alkotó szabadon valósíthatja meg még a legdurvább fantáziáit is, szabadon „garázdálkodhat”: összemoshatja az álmot a valóság különböző dimenzióival, szürreális, futurisztikus, hiperextrém (és a sor még folytatódhatna) metamorfózisok zajlódhatnak le és így tovább. Arról nem is beszélve hogy a film sztárjainak nem kell zsíros gázsikat fizetni.
Clemens Steiger Nincs vége című filmje alkotása 10 perces, érzetben mégis úgy a duplájának tűnik, talán azért mert, a néző a hirtelen váltások ellenére is könnyen azonosulni tud sztorival, meg persze több meglepő húzása is van a rendezőnek. Az alkotás nem véletlenül nyerte el a legjobb animációnak járó díjat 2006-ban a romániai Anonimul Nemzetközi Filmfesztiválon.
Egy nyári fotóból kiindulva, mely még a főszereplők fülledt szerelmét ábrázolja, fokozatosan építkezik, fokozatosan tágul a tér, jönnek be új szereplők, szituációk és nézőpontok. Egy házaspár elhidegült, kedvetlen reggeli felkelése, már az indulatok se az igaziak, inkább gépiesek egy félrelépés után, aztán hírtelen a kozmikus űrrel szembesülünk, mely néha-néha bevillan, erősen szimbolizálva a férfi hős érzéseit, vágyait. Egyébként is vannak jól komponált nem várt törések, váltások ebben a hétköznapi, minimalistának nevezhető sztoriban, például a szomszédok bemutatása, vagy a törpék megjelenése, akik mintha a Hófehérke történetből léptek volna elő, igaz nincs belőlük hét csak kettő.
A film legnagyobb húzásaként egyszer csak kiderül (és ekkor - ha eddig nem - tényleg ledöbbenünk), hogy a sztori valójába egy moziban játszódik, persze telt ház előtt. Ezzel a fordulattal távolodik tőlünk az alap sztori bejönnek a képbe a nézők, akikben társakra lelünk. Ugyanúgy két főhősünk szerepébe képzelik magukat, izgulnak, vagy éppen csókolóznak. A mozi nézőket fekete-fehérben ábrázolja az alkotó, jól elkülönítve a most már vászonra került eseményektől. A narrátor többször is kijelenti hogy a filmnek VÉGE, a válaszok megtaláltattak, a film lejátszódott jöhet a stáblista A mozi monochrom nézői elindulhatnak hazafelé, szeretkezni, vagy mást tenni-venni. És mi is elkezdhetünk tapogatni a cuccaink után. Aztán mégse! Filmünk mozi nézői ismét hátérbe szorulnak folytatódnak a fagyos jelenetek a házasságból. Bejön egy-egy új téma mint például a reggeli torna, az újabb kamuvégnél pedig az, hogy a nő is „félrekávézott”, méghozzá az alsó szomszéddal. Aztán helyre kerülnek a szálak, többek között az ok a kaktusz öngyilkosságára, aztán ismét egy újabb sztori lehetősége: ki lehet a sztoriindító fénykép hátterében, de ekkor hirtelen vége, kegyetlenül vége.

Pongrácz Balázs


Temze parti gyilkosságok, kicsit másként

Ki gondolta volna, hogy az utcán, a nyilvános WC-n és egyéb közterületeken lévő emberábrázolós táblákon az alakok saját kis életet élnek? Élnek, aztán meghalnak. Megöli őket egy sorozatgyilkos.

Társasjáték-szerű életünk van, nekünk, embereknek. Úgy járunk-kelünk a világban, ahogy azt az általunk eldobott kocka alakítja. Taktikáznunk kell, figyelni a másikat. Ha nem vigyázunk eléggé, kimaradunk egy körből, ez pedig épp elég ahhoz, hogy lemaradjunk. Aki pedig lemarad, az meghal. Vagy természetesen, vagy mesterségesen.
A Fehér kápolna negyedben sorozatgyilkos tartja rettegésben közterület-tábla lakóit. Késsel öl, és nem ismer kegyelmet. A nőket, a gyerekeket, a dolgozó munkásembert, vagy a fiatalokat ugyanúgy lemészárolja, mint az állandóan tekintélyt parancsoló „wc-s nénit”,vagy az úrihölgyet. Nem nehéz áldozatokat találni egy ilyen metropolisban. Állandó a nyüzsgés, mindenki teszi a dolgát. A gyilkos pedig szabadon garázdálkodik. És naplószerűen listát vezet az áldozatok adatairól.
Az Isten hozott a Fehér kápolna negyedben című animációs filmben mindennapi életünk elevenedik meg. Mintha egy társasjáték tábláján lennénk. Mindezt a ránk utaló, minket jelző utcatáblák ábráinak felhasználásával élhetjük meg. Keveredik az animáció a valós elemekkel, s már azt sem tudjuk mindig, melyik az igaz és melyik az igaznak vélt. A képzelgés és a képzelet fantasztikus mixelése a film. Míg a fantázia határain ugrálunk, egyfajta tükröt is kapunk, amiben nem csak mindennapi teendőink köszönnek vissza, de láthatjuk azt is, hogyan ábrázoljuk magunkat úgy, hogy az minden embertársunknak egyértelműen érthető legyen. Mert, ha a cigi tiltó táblában van, akkor nem szabad dohányozni; ha piros a lámpa, akkor meg kell állni, ha zöld, akkor pedig menni kell. De a két állapot között mi van? Miért ne állhatnánk le break-elni egyet?
A film állandóan pörög. A drum’n’bass-es zenei alap pedig csak még jobban felgyorsítja ezt a klipszerű megjelenítést. És ahogy gyorsul a zene, egyre gyorsabban zajlanak az események: egyre többen halnak meg és egyre kevésbé tudjuk, hogy melyik pálcikaembernek oltják ki a belét. Élő sakkfiguraként menetel a városlakók közt a rejtélyes gyilkos.
Érdekes elgondolás, életet lehelni olyan mindennapi figurákba, mint mondjuk a botján támaszkodó kalapos úrba, aki a toalett ajtón feszülve a lehető leghatározottabban azt sugallja nekünk: te férfi vagy.

Nem árt hát résen lennünk, mert ha azt vesszük észre, hogy eltűnőben vannak körülöttünk az útépítőtáblákon állandóan sürgölődő pálcikaemberek, kezdhetünk aggódni. Merthogy, mindenki halálra van kárhoztatva. Vagy természetesen, vagy mesterségesen.

Kovács Márton


Valami kék

Általános problémák egy kapcsolatban, amiknek gyakran nincs alapja és értelme sem, és amit valószínűleg élvezetből ismételgetünk és háborgatunk. Ezzel is szembesít minket Gaál Fruzsina Vizen című animációs filmje.

Valahol egy vízen találjuk magunkat valami kékben, ott, ahol az ég és a víz összeolvad, és a horizont sem látható. Nincs semmi zavaró tényező, készen kapjuk a mondanivalót: egy nő és egy férfi ülnek egy csónakban, mindketten búvárruhában (vagy valami hasonlóban), és beszélgetnek. A férfi közben horgászik, és halakat von be a játékba.
„Ez az egész káosz, ez tökéletes.” Kezdi a férfi ezzel a mondattal, erre a nő: „Nem tökéletes.”
A dialógus végig egészen egyszerű és elragadó. Egy olyan beszélgetés hangzik el a férfi és a nő közötti problémákról, amin valószínűleg már többször fennakadtak. Féltékenykedés, civakodás, gúnyolódás, néha egy kis kedveskedéssel feloldva. Közben mondataik heves mozdulatokkal és indulatokkal párosulnak, ami nevetségessé teszi az egész történetet. Semmi komoly, de élvezzük nézni. Emberarcú halak és madarak repülnek át a csónak fölött, más emberek, akik bezavarnak kettejük életébe, és akik a káoszt okozzák. Ez az a hely, a vízen a semmi közepén, ahol elég egyedül lehetnek ahhoz, hogy megbeszéljék a dolgaikat. Összezárva egy csónakban nincs is nagyon hova menekülniük.
A rövid animációs filmnek nincs története. Nem tudjuk meg, hogyan kerültek oda, mi lesz velük végül és kik ők valójában. Kellemesen egyszerű a film, van egyfajta pihentető, kikapcsoló hatása, a szín használat és az eltalált szinkronhangok miatt. Schell Judit és Fekete Ernő, úgy alakítják a párbeszédet, hogy a hangsúlyozás és a hangszín végül nagyban segíti az irónia és nevetségesség kihallását, és a mondanivaló megtalálását.
Mindkét szereplő erős egyéniség, kész karaktere van, és mégis tudjuk általánosítani őket, mint nő és férfi. Jellemző a viselkedésük, a probléma felvetés is, az egészet szokatlanná mégis a hely, a helyzet és a hirtelen reakciók teszik. Na meg a különös halak, és madarak.
A komikumot erősíti amikor a férfi elesik a csónakban, mikor a nő vörös haja előtör idegességében a fekete ruha alól és a hirtelen hangulatváltozások. Sok megválaszolatlan kérdés marad a végére, de a cél nem az, hogy egy kerek történetet kapjunk, hanem hogy szeressük nézni. És szeretjük, mert értjük, tudjuk miről van szó, mert átéljük mind és megtaláljuk benne a finom humort.
A végére eljutnak arra a pontra ahonnan nincs visszaút. A nő megunja az egészet és itt a vége, kijelenti, hogy ő kiszáll, hiába erőlködik tovább a férfi („Veled mehetek?” mondatával próbálja kiengesztelni őt). A horgászbotot itt átveszi a nő, és újabb áldozatot keres a kékben.


Inzsöl Júlia



Aztán már mindegy

Marcin Koszalka megindító filmjében egészen erős a kezdés, bele a közepébe, kicsit talán túlzás is. Végignézzük ahogy kecsesen fekvő holttestek felnyitott testükkel, és kilógó, jól látható szerveikkel üveg vitrinekben vannak kiállítva. Közben kellemes zene.

A téma egészen újszerű, valami más, valami kihagyhatatlan. Fontos kérdések merülnek fel, már mielőtt beülnék a moziba. Milyen jellegű a film, milyen szemszögből, és milyen eszközökkel mutatja be egy ember haláltusáját. Az első és legfontosabb kérdés, hogy miért teszi mindezt egy ember, vagyis miért ajánlja fel testét tudományos célokra, halála után, és mindezt miért filmesíti meg. A film során többször kapunk választ a kérdésre. Az első egyszerű és kedvesen őszinte. Az idős színész csak szerepelni akar, ahogy egész életében.
A durva kezdés után, egész mást kaptam mint amit vártam.
A cselekménynek két szála, két helyszíne és két ideje van. Az egyik az intézmény, ahol a valaha volt élő emberek, tárggyá vált testét tárolják, fürdetik és tanulmányozzák. A másik Jerzy Novak naturalista részletekkel ábrázolt egyszerű életét mutatja be. Látjuk öltözni, táncolni, fürdeni, ami szép párhuzam az intézetben tárolt holttest fürdetésével. Lehet, hogy ez kicsit morbid, de csak annyira, mint maga a film témája, és amennyire provokáló célzattal készült is. Nincs ezzel baj, sőt.
A film során fizikailag és lelkileg is közel kerülünk Jerzy Novakhoz.
Végig érzékletes kameraállásokat alkalmaznak, egy párbeszéd során gyakran csak a főszereplő arcát látjuk, egészen közelről.
Mernek játszani a filmben a csenddel, ami mindig jó helyen, jó időben van és talán a film legszebb részleteit képezi. Mikor Jerzy a barátját látogatja meg egy szanatóriumban, egymást váltja a vidám társalgás (ami helyenként ugyanúgy tele van halálérzettel), és a teljes csend, mikor csak ülnek egymás mellett, és néznek előre. Ezek pedig sosem direkt csendek. Itt hangzik el a következő válasz az elején említett kérdésre. Jerzy Novakot nem érdekli mi lesz vele a halál után. Őt csak az élet érdekli.
Bár a film során gyakran az volt az érzésem, nem lehet ennyire egyszerű, a történet és ábrázolásmód ezzel az egyszerűséggel adta a legtöbbet.
A film egyik legmegrázóbb jelenete az esküvő. Jerzy és Maria is végig küzd, elsírja magát, a férfi pedig még jobban remeg mint általában. A jelenet a végig megmagyarázatlan marad, nem részletezi a film ki is ez a Maria, és miért (most) van az esküvő.
A nő talán egész végig nem tudja feldolgozni férje döntését. Ő viszont teljes józanságával és tudatával csinálja végig. Végrendeletet ír, meglátogatja szülei sírját, és ellátogat az intézménybe ahova az ő teste is kerül halála után. Itt fut össze a történet két szála, ahogy végig vezetik a termeken, és válaszolnak a kérdéseire.
A színész arca végig igazi és érzékletes. Valósághűen és életszerűen jeleníti meg egy ember háromféle önmagát, és hogy, hogy viselkedik egy ilyen halál közeli helyzetben, főleg, hogy a saját haláláról van szó. Mikor egyedül él a kamera előtt, őszintén. Mikor a halált közel érzi magához és tart tőle, csak amennyire emberi léte megköveteli. És végül mikor barátaival, vagy Mariaval van, egyedül akkor látjuk nevetni, elérzékenyülni.
A sok eltalált mozzanat, látásmód, és kifejezésmód mellett volt pár zavaró tényező. Gyakoriak a természetábrázolások, a tó látképe nem adott hozzá a hangulathoz, a színész és a történet önmaga megteremtette a kellő légkört. Ennek ellenére a filmet az teszi értékessé, hogy távol marad a hatásvadász elemektől. Szubjektív, hogy végül szeretjük vagy utáljuk a filmet, de mindenképp látni kell.

Inzsöl Júlia


Tinédzserkori züllés sajátos módon

Mi az a határ, amikor a szülők aggódásukkal, és csemetéik jövőjének tervezgetésével már inkább ártanak a gyereknek, mint használnak?

Ha rövidfilmet néz az ember, akkor fel kell készülnie arra a látványvilágra és kifejezésmódra, ami eltér a nagyjátékfilmek hatásvadász eszközeitől, és egyfajta letisztult, egyszerű eszközhasználattal próbálja elénk tárni a film mondanivalóját. Mintha 20 percben sokkal valósághűbb ábrázolást kapnánk arról, mi is az a világ, amiben élünk, jó és rossz tulajdonságaival együtt.
Réthelyi András filmje, ha nem is a valóságot tükrözi, de közel áll egy részletének bemutatásához. A Defekt című film egy jómódú lány életképeit mutatja be: szakít eddigi gazdag apaszemefénye életével, és belekerül egy rosszhírű társaság mindennapjaiba. Ezután nincs megállás a lejtőn, a mindennapos bulizás és a szabadság érzése elragadta Oxanát, szülők nélkül, barátokkal, épp amire vágyott, az most az ölébe hullott. Egy idő után viszont a dolgok kezdenek megváltozni. Nincs pénz, vége a jóvilágnak. Oxi és a banda szabadidejüket egy örömlányok által birtokba vett részen töltik, nem nehéz megjósolni, hogy a folytatásban milyen szolgáltatásokra akarják rávenni az önmagát kissé túldefiniáló lányt. A pénz nagy úr, főleg akkor, ha nem a biztos háttérrel van összefüggésben. És lehet, hogy ez a nagy úr teszi tönkre azt a szabadságot, amit Oxana annyira keres…
A film kiinduló helyzetében látjuk Oxi irigylésre méltó életét, és azt is, hogy mi készteti életének felborítására. Talán lehetne mondani, hogy el tudjuk fogadni a döntését, mert szülei teljesen átvették lányuk jövőjének egyengetését, mindent készen megkap, neki csak az a feladata, hogy teljesítse a család által biztosított célkitűzéseket. De azokat a tetteit, ami ezek után következik, már nehezen lehetne ép ésszel belátni. Inkább a lány mérhetetlen gyűlöletének tudható be, amit a saját élete iránt érez. Oxi külsején is megmutatkozik ez a különcség. Feketére mázolt szeme, és Marylin Mansont meghazudtoló művészi pontossággal befestett szája már túlságosan is érzékelteti a lány környezetébe nem illőségét.
A kezdő színészek munkáját olyan nagy múlttal rendelkező művészek segítették, mint Kiss Mari és Sztankay István. Az Oxit alakító Ubrankovics Júlia nagyon jól tudta ábrázolni a kitörni vágyó tinédzsert, és antihősként követhettük végig a film során megváltozó karakterét. Fagy szerepében Polgár Tamás túl sok kivetnivalót nem hagy maga után, bár nem igazán hívta fel a figyelmet színészi játékával.
A film fő erőssége a nem mindennapi történet. Érthető, világos cselekményével leköti a néző figyelmét, mégis hagyja gondolkodni a látott jelenetekről. Képi világa ezt erősíti, egyszerű eszközei megmutatják éppúgy a züllött világ sajátosságait, mint a felső osztályra jellemző kifinomult környezetet.
A Defekt című film elgondolkoztat azon, mi is az a határ, ahonnan nincs visszaút, és mennyire fontos, hogyan állunk hozzá környezetünkhöz. Valamint az sem árt, ha végső esetben van kit felhívnunk. Hogy Oxinak sikerül-e megváltoztatni életét, az már a néző gondolataira van bízva.

Erős Dóra


A kiút(talanság) vetületei

A Defektben, Réthelyi András ütős kisfilmjében Oxit, a középiskola vége felé járó gazdag lányt szülei be akarják nyomni a Közgázra. Ez adja meg a végső lökést a lázadáshoz: lelép egy időre a szabadságot keresve, de szabályokba, falakba pontosabban stricikbe ütközik…

A film sok tekintetben nyitott kapuknál dörömböl, hiszen a fiatalok kitörési vágya, a lánc és kőtábla zúzás óhaja, a második dackorszak nagybetűs, haragos NEMei keményen ott vannak az életben és a filmvásznon is. Ez a korszak egyre inkább tolódik ki, és megoldásra váró, de többnyire megoldatlan kérdésekkel terhes. (Szerencsére ugyanakkor jó példák is lebeghetnek előttünk gondolok itt például a Barátok közt című sorozatból elleshető konfliktusmegoldó stratégiákra).
A film teljesen reálisan, néhol naturalisztikusan vázolja a fent említett korszakot és vetíti rá Oxira, a főszereplő lány életére, aki így a lázadni akaró, de inkább csak toporgó, már masszívan piáló, drogozó és kurvuló, ugyanakkor a szülőket tarháló ifjúság szimbólumává magasztosul.
Az alkotás egy szerepre épül. Ubrankovics Júlia itt éppen nemhogy majdnem, de egyáltalán nem szűz karaktert alakít: Oxit, aki mindenkit maga mögé utasít, divatemós, néhol öntudatos, de leginkább eltévedt kamasz. Polgár Tamás – akit érdemes még megemlíteni – hozva a kötelezőt alakítja Fagy a gettó divat deviáns bandavezérének szerepét.
A cím amilyen egyszerű annyira frappáns, vonatkozhat a kiszúrt kerekű Audira, és az emberi kapcsolatokra is, sőt asszociációkra késztet, mint például a film maga.
Az alkotás részletesen ábrázolja a sznob környezetet, a szabályokat diktáló, Oxit túlvédő, szinte megfojtó szülőket, felidézve felvillantva és a 21. századra átültetve Móricz panamázós tutyi-mutyi világát (mely azért vastagon benne van a magyar levegőben mostanában is), széles, szappanoperás bájmosolyokkal, és témákkal, mint a pillates fittnes, habos kávéval szervírozva.
Aztán halad a film, Oxi lelép, és kirajzolódik előttünk egy másik világ is mindenféle átmenet nélkül, mintha lifteznénk. Szürreális hatásokkal feldobott, mégis valóságos, rideg, már-már, vagy egészen alvilági vidék Az elengedhetetlen motívumok itt is megvannak, mint a pia, a drog, vagy az állatiasba átcsapó szexualitás, a stroboszkópfénynél villanó arcok. Ez az ejtőzés, a lázadás színtere, de egyszer csak kiderül, hogy itt sincs semmi ingyen, a szabadság itt se végtelen, a lapokat itt se lány osztja, pedig vagánykodni szeretne. A stricik az ördögi istenek, a haverok meg szimplán lelépnek.
Kontrasztos, de némileg hasonló is ez a két szubkultúra, szabályok, szabályok és mindig csak szabályok, és újra csak a vergődés, a hová jutottam és ki jött velem döbbent kérdése.
Ezen világok közt vergődik Oxi (hát ja, úgy néz ki a kurválkodásnak, pláne a lázadásnak is vannak határai, főleg ha a kettőt együtt próbálja csinálni valaki), keresi a helyét, de nem találja. Nagy dilemma, a jelenet a telefonfülkénél teljesség a teljességben, szinte az egész film benne van, az összes kérdés költőien újra feltéve – mi legyen, de csak a reményvesztett szemek maradnak.

Pongrácz Balázs
KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK