Szeptember 2. NOVOSZIBIRSZK  - ALTÁJ

.

Pusker Péter:

.
7. nap
Kába az ébredés másnap reggel, de a legszembetűnőbb, hogy a mellettem lévő ágy üres. Kimegyek egy mosdókörre és mire visszaérek, ott van Kisjakab és mohón zabál egy nagydarab sajtot.
Meg van még tántorodva, nehezen szedem ki belőle éjszakájának történetét. De mesél egy diszkóról, ahol letáncolt mindenkit a placcról, egy autóról, ami reggel hazahozta, egy másik helyről, ahol talán a hollandok is ott voltak. És Szeregáról, a jókedvű fiatal orosz maffiózóról, aki barátjának fogadta és biztosította Jakabnak a békés, önfeledt szórakozást.
Jenőéket próbálom felderíteni aztán, sejthető, hogy ők is már a környéken vannak. Pár percen belül jelez is a mobilom. Emelet, folyosó stimmel, összeér a két magyar társaság.

Hartyándi Jenő:

05:30-ra értünk Novoszibirszkbe a szokásosan elgémberedett alsó végtagokkal, de ebbe az időben ismét benne van 3 óra időzónaugrás. Összességében 5 órát ugortunk vissza az időben. A Budapest – Moszkva 2 és fél, valamint a Moszkva – Novoszibirszk négy óra repülőút is jelzi, hogy igen távol kerültünk otthontól. És még előttünk újabb 500-1000 kilométer (majd kiderül) az Altájig.
A reptéren egy ismerős, novoszibirszki PASSPORT CONTROLL tag (2006) várt bennünket. Kb. 7 órakor már a Central hotel ágyában folytattuk az átállást. 12 óráig aludhattunk.
13:00 indulás Altájba. De először kicsit az előzményekről és mily okból is adagoltam be a helyi szervezőknek és fiataljainknak, miért kell elmenni a workshop kezdéseként az Altájba. Nyilvánvaló önző szándék vezérelt. Szerettem volna mindenképpen még egyszer visszatérni oda. Mert számomra e hely a természeti és emberi csodák földje. És persze tágítandó a kört, megismertetni másokkal is e felénk még mindig alig ismert, fehér foltnak is nevezhető területet.
Ella Davletshina, a novoszibirszki „MEETINGS IN SIBERIA” Nemzetközi Dokumentum Filmfesztivál igazgatója, régi partnerünk. Dokumentumfilmesként ismertük meg és „Retro” című filmje nyert is díjat a fesztiválunkon. Ők épp tizedik éve indították el fesztiválukat. Sokszor találkoztunk más fesztiválokon is, pl. St, Pétervár, Ulánbátor, de a MEDIAWAVE-re is többször ellátogatott és két éve zsűritag is volt. Tanárként, a szintén novoszibirszki híres dokumentumfilmessel, Vladimir Eismerrel segítettek a PASSPORT CONTROL Nemzetközi Film és Fotó Műhely beindításában. Tehát egyáltalán nem véletlen, hogy a PASSPORT CONTROLL 3. Novoszibirszkben valósul meg.
Személyesen harmadízben érkezem Novoszibirszkbe, a fesztiválra, és már az első alkalommal (2003) Gorgóval (Gorgosilits Ildikó), tolmácsommal és oroszimádóval sikerült kimozdulni a városból. A cél az általam magyar eredet hobbimból adódó, elérhető közelségbe került, misztikus Altáj volt. Addig nyaggattuk Elláékat, míg találtak egy figurát, aki saját autóján hajlandó volt elvinni bennünket az Altájba. De érezhető volt, hogy nem nagyon örültek, hogy oda akarunk menni. Mi meg nem nagyon értettük, hogy miért. De azért sikerült elindulni egyik este, úgy éjfél tájt.
Sofőrünk, vezetőnk, a 30-35 évesre saccolt Szergej, egy meglehetősen karakteres figura volt. Derékig érő szakálla orosz muzsikot sejtetett. Kopasz feje és bőr ruházata egy kemény rockert. Mazdájával, bömbölő – nagyon utált – acidzenei aláfestéssel száguldottunk (140-180-nal) a szibériai éjszakában. Vak sötét volt, de azt azért éreztük, hogy mindezt csak megfelelő minőségű úton lehet megtenni. Amit aztán meg is szemlélhettünk az első ellenőrzési pontnál. (3-4 alkalommal állított meg bennünket a milicia az éjszakában. Fix ellenőrzési pontok vannak, tehát rend van. Ezek előtt Szergej mindig gondosan lassított és nagyon próbált úriember módjára viselkedni. Láthatólag nagyon tartott a „közeg”-től. Mint később tapasztaltuk, mások is. Bár számunkra egyik alkalommal sem tűntek parasztnak, bunkónak a rend őrei. De minden esetben határozott fellépést mutattak.
Alvással próbáltuk eltölteni az időt, de míg eszméletünknél voltunk, jól érzékeltük a fényekből, hogy nagyon ritkán, talán 50 kilóméterenként vannak települések. Az út kis túlzással nyílegyenes volt a mi Alföldünk legsikabb részeihez hasonlatosan, majd úgy 100 kilométerenként 15 fokot törött. Amikor úgy hajnal 2-3 óra körül megálltunk könnyíteni a bennünk rejlő feszültségeket, azt érzékeltük, hogy szinte ránk szakad az ég ezernyi csillagával. Hihetetlenül közelinek tűnt akkor az univerzum.
Aztán úgy 6 óra tájban ébredezvén álmainkból gyönyörű magas hegyek, nyírfaerdők, erős sodrású folyó völgyének realitásában találtuk magunkat. Szergej egy beömlő patakot keresztezve fékezett és mondta, hogy kb. két órája az Altájban vagyunk, kis reggeli pihenőt kért. Ami abból állt, hogy félmeztelenre vetkőzve lefürdött a kb. 5 fokos patakban. Mi fázósan dideregtünk eközben. Aztán továbbindultunk a felkelő nap egyre verőfényesebbé váló díszkivilágításában, gyönyörködve az elképzelhetetlenül lebilincselő, kicsit talán a svájci Alpokhoz vagy méginkább a gyimesi tájakhoz hasonlatos tájban.
Még az induláskor kérdeztük Szergejt, hova megyünk? Sejtelmesen csak annyit mondott, ne törődjetek vele, jó helyre! Aztán nem firtattuk a dolgot, ő tudja. Mi - főleg én - elsősorban torokhangú énekesek látására, hallására vágytam, más elképzelésem előzetesen nem volt.
A látott táj egyre vadabbá vált, mert letértünk a főútról, majd egy idő után köves földúton haladtunk. Szergej még ilyen terepen is rendesen nyomta a gázpedált. Dél tájban egy öreg házakkal teli falut elhagyva, egy szakadék egysávos fapadlókból álló Dunához hasonlatos szélességű folyón átvezető hídon átmenve, majd patakokat vízben keresztezve megálltunk egy magányos ház előtt. Hát, olyan több száz évesnek kinéző orosz faház volt. A sok zötykölődés után épp kászálódtunk ki a kocsiból, mikor Szergejhez hasonlatos, nagyszakállú figurák jöttek köszönteni bennünket és beinvitáltak a házba.
Elég gyorsan sikerült beazonosítani, hogy egy nagyon speciális, előzetesen nem várt közösségbe csöppentünk. A szibériai hippikébe. Nagyon meglepő volt látni élőben azt, amely mozgalom végét a szocializmus szűrőjén keresztül még elkaptuk fiatal korunkban, de igazából a hippi mozgalom számomra is csak történelem volt. Most itt volt előttünk orosz változata, úgy 30 év különbséggel. A Szovjetunió lefojtotta annak idején az ilyen irányú, lázadó ifjúsági mozgásokat, bár ezért szolid formában itt is megjelent., mint az orosz filmes kollégáktól megtudtuk. És most itt volt előttünk élőben a történelem. Olyan volt ez szinte, mint egy néprajzi kutatóút. Egy napon át tanulmányozhattuk e közösség természetrajzát. Gorgó sokat beszélgetett velük, láttam, mondta is, hogy szívesen itt maradna. Én meg filmezgettem mindennapjaikat, és azt a pezsgést, amit megjelenésünk kiváltott bennük. A részletekbe nem bonyolódva (talán egyszer leírom, összevágom, mert azóta is nyersanyagként hever polcomon az anyag) zárásul csak annyit, hogy mikor meghívtuk őket a fesztiválunkra, mert nagyon érdekes zenéket játszottak nekünk sajátkészítésű hangszereiken, a vezetőjük azt mondta: - Én már öt éve nem mentem be városba, legfeljebb a szomszédos faluba, már érvényes papírjaim sincsenek. Minek menjek, jó itt nekem!
Na ennyit az előzményekről, az indíttatásról, ezen hangulatokat próbáltam beléplántálni első csábításként a PASSPORT CONTROL 3. workshopra vállalkozó fiatalokra. Át is érezték, meg nem is a benne rejlő lehetőségeket, csapdákat, veszélyeket. A maguk megbocsátható, fiatalos slendriánságával, majdúgyisleszvalahogy mentalitásával álltak a dologhoz. És persze az utolsó pillanatig húzták, mintha vizsgára készülnének. Nem tudván még, hogy a távoli népek egyáltalán nem magyar vagy európai mentalitással működnek. Egyes itthon megszokott gesztusok, öltözködési módok idegen közegben sértőek lehetnek, visszatetszést keltőek. Antikváriumokat jártam e térséggel foglalkozó földrajzi, életmódbeli, néprajzi és történelmi kiadványok után kutatva. Péter is kutatott az interneten. Hátha sikerül néhány dolgot megtudni a „terep”-ről. Közvetlen a térséggel foglalkozó írást nem találtam, csak Szibériával foglalkozókat. Azokat is nagyon gyér számban. Tehát tényleg a világ egyik fehér foltját szándékoztunk felfedezni. A fiatalok egy része azért próbált előzetes információkat begyűjteni, de hamar feladták a reménytelennek tűnő kutatást. Az általam begyűjtött egyik könyveket otthon hagyták, az elhozottakba is csak beleolvasgattak. Várható, hogy később ennek meglesz a böjtje. De nem is erőltettem a tanáros okoskodást, majd megszerzik tapasztalati úton a szükséges ismereteket. Az így nyert tapasztalatok bizton sokkal jobban fognak rögződni bennük. Már az is dicséretes, hogy ily szép számban vállalkoztak (7 fő) erre a várhatóan nagy testi és szellemi terhet jelentő útra, e Magyarországon rendkívül rosszhírű területre. Hiszem Szibériáról otthon szinte mindenkinek a következő sztereotípiák jutnak az eszébe: hideg, hadifoglyok. És persze, aki már járt erre igencsak mást gondol: végtelen, jól termő szántóföldek, természeti kincsek tömege, barátságos emberek, legyenek azok oroszok vagy az itt élő számtalan kis nép fiai. Ezek nemcsak az én gondolataim, hanem az első és második világháború magyar hadifoglyaié is. Érdemes elolvasni Gazda József erdélyi – egykori – hadifogoly társaitól összegyűjtött véleményeit: www.terebess.hu „Emlékek Ázsiája” (Kattints ide, ha olvasni akarod!)
Visszatérve a napló jelen idejéhez, ilyen gondolatokkal indultam neki Altájnak. Remélem fiataljaink is megírják előzetes gondolataikat és persze a szerzett élményeiket is.

Elindultunk két mikróbusszal, 9 magyar, 2 holland, 1 német és 1 orosz workshoppoló, és eljött velünk Ella Davletshina is, ami szép dolog tőle 5 nappal fesztiváljuk kezdete előtt.  Most sikerült világosban is végignézni az egy idő után egyhangúvá váló szibériai Alföldet, amely kb. 400 kilométeren keresztül búza és hajdina mezők, valamint nyírfa ligetek és erdők, legelők váltakozásából áll. Szinte végtelennek tűnő terület. Ahol igen-igen ritkán mutatkoznak települések.
400 kilométer után értük el az Altáj szélét és a 460-ik kilométer körül, sötétedésre értük el éjszakai szálláshelyünket (Nyizsnaja Kajancsa, amely nemsokkal Gorno Altajszk nevű nagyváros után van), ahonnan a következő 3 napban indultunk felfedezni az Altáj különböző részeit. A főútról letérve egy elsőre meglehetősen egzotikusnak és járhatatlannak tűnő függőhídon keltünk át egy meglehetősen széles, de csekély mélységű, gyors folyású hegyi folyón. Aztán, mivel a következő napokban naponta többször átkeltünk rajta, már nem volt annyira izgalmas a leginkább a vidámpark hullámvasútjához hasonlatos jellege. De első alkalommal mindenesetre sikoltozott rajta a társaság. Aztán 20 perc földutas zötykölődés után megérkeztünk egy kb. 20 házból álló, impozáns sziklaorom alatt lévő falu szélén, alpesi típushoz hasonlatos faházakból épített ifjúsági üdülőhelyre. Itt éjszakáztunk a következő napokban és innen indultunk napi portyáinkra.

Az idő megdöbbentően jó volt, 20 fok felett, még sötétedés után is egy szál ingben voltunk. Kellemes estét töltöttünk a pionir tábortűz és a csillagos égbolt és némi vodka társaságában. A fölénk magasodó sziklaoromról már csak Maugli farkasa hiányzott.

Az hogy mi fog velünk történni a következő napokban? A szitu nagyon hasonló volt, mint annak idején, 3 éve Szergejnél. Ellától sem sikerült semmi konkrétat megtudnunk, hogy hova megyünk a következő napokban. De azért nagy várakozások közepette hajtottuk fejünket álomra a pionirokra méretezett, jó, fenyő illatú faházakban, miután a „bányá”-ban (orosz gőzfürdő) rendesen kiizzasztottuk magunkból a felgyűlt méreganyagokat. De még előtte lementünk a helyi boltkocsmába sörért. A fiatalok ott is maradtak, próbáltak ismerkedni a helyi fiatalokkal, de csak az egyik idősebb, NDK-t megjárt katona ált velük szóba. A helyiek vodkáztak, söröztek és szalonnázgattak közben. Ez hasonló mint nálunk.