Szeptember 5. ALTÁJ

.

Az oldalon látható képeket Szabó Péter, a PASSPORT CONTROL Workshop tanára készítette.

.

Hartyándi Jenő:

.
Korai indulást terveztünk, hogy több időnk legyen, de azért lett belőle fél kilenc. Meglehetősen sok baj volt a társaság összetarthatóságával. Biztos, hogy legalább egy emberre tartósan várakoznunk kellett. Ezen az út további részében sem sikerült javítani.

Visszamentünk a tegnapi járási központba (Besh-Ozyok), pont 10 órára értünk oda. Fiataljaink ismét szétspricceltek és lassú, kényelmes kávézgatás után jöttek vissza. Legközelebb a nagy részével biztos nem megyek hasonló terepre. Talán inkább az otthoni kávéházakban kellene ücsörögniük. Miért jöttek ide? Talán majd ők megírják! Kíváncsi vagyok rá!

Még előző este, a bánya után Szabó Péter mondta, hogy hallgassuk meg a felvételek hangját, hátha van valami gond vele. Hát volt is, az első zenei felvételek torzak lettek. Aztán végig is néztük a nálunk lévő egyik kamera képét. Az előző napon említett kapkodás jött le róla, túl sokat mozgott a kép. Úgyhogy ezt ma reggel megbeszéltük a társasággal és kértük, hogy jobban koncentráljanak a felvételekre és a helyzetek megtalálására. Ma sokkal könnyebb dolguk lesz, mert a zenész srác már benne van a dologban és békésen meg lehet találni a felvételek helyét. Ha meglepetésszerű helyzet van, azt meg le kell improvizálni.
A nap végére érve, azt kell mondanom, hogy itt volt a legösszefogottabb a társaság. Közel profi forgatóstáb jelleget öltött.

Több hágón és egyre romló úton haladva jutottunk el Artyom szülőfalujába. Ott derült ki, hogy annyira frissen hagyta el szülőhelyét, hogy szeptember 1-én, tehát pár napja volt az esküvője. Itt a szülői házban, amit a két kapufélfára és az ail tetejére kötözött nyárfaágak is jeleztek még.

Szóval pár napot késtünk csak el egy igazi altáji lakodalomból. A mama fogadott bennünket és irtózatosan lecseszte a fiát, hogy miért nem jelezte az érkezésünket. Itt azért még nincs a szülőknek mobiltelefonja, hogy haza lehessen szólni nekik. A fiúknak persze van. Ő is rögzítette telefonjával fiataljaink csetlését-botlását az első nap. Megpróbáltuk átjátszani a mobilomra, de nem sikerült. Kár! Mint másért is.

Lemaradtunk egy birkavágásról, amit valószínű a vendégek tiszteletére megtettek volna. De azért így is kerültek elő helyi finomságok ebédre.

A mama éppen előttünk nem sokkal érkezett haza a hegyi legelőről, ezért szabadkozott a kaja miatt, de nagyon finom és különleges volt a töklekvár és a szamóca lekvár, meg a szokásos tejes tea, gomba étel. Aztán megjött a nővére is, aki türkológiát tanult az egyetemen.

A fiatalok elkezdték a felvételeket, módszeresen, amit többször megszakított egy kis helyi zápor. Így külső ok miatt kissé nehezen haladtunk, de közben kiderült, hogy Artyom főnyeremény a számunkra, mert nemcsak jó énekes és zenész, hanem jól is beszél. Egyrészt elmondattuk vele a dalok tartalmát, majd a falu és a népe történetét. Faggattuk a torokhangú éneklésmódról és népe vallásáról, hiedelmeiről. Mindezekről meglehetősen bőven beszélt oroszul, amit nem szakítottunk meg fordítással, de érezni lehetett, hogy nagyon komolyan beszél, és a jobban megnyílik. Lesz mit elemezni, fordítani otthon. Népe történetét saját nyelvén is elmondattuk vele.

Az altáji nyelv a türk nyelvek családjába tartozik, emiatt folyamatosan jöttek elő már ismert közös szavaink, mint pl. szakál, alma, stb., de találtunk újakat is, pl. az oroszokat ők is oroszoknak hívják saját nyelvükön.

A ház körüli forgatást befejezve Artyam javasolta, hogy menjünk fel a falu fölé magasodó látványos sziklaszirt melletti barlangba. Talán itt lakik a falu védőszelleme. Lentről ez elég könnyűnek tűnt, de az utolsó szakasszal nagyon megszenvedtünk. Fent is készültek a felvételek, a vallásról, hiedelemvilágról, mikor Gazsó Zsuzsi rosszul lett a magasság miatt. Nem vettük észre, hogy ő nem bírja a magasságot, de a bizonyítási vágy miatt minden iszonyát leküzdve felmászott és ott tört rá. Valahogy sikerült egy kicsit megnyugtatni, aztán segítettem neki lejönni.

A barlang egyébként érdekes volt. Csaknem teljesen a csúcs alatt szűkülő nyiladék, amely egy éppen átbújható résen át átlyukadt a hegy túlsó oldalára. De volt egy alacsony bebújó nyíláson át egy nagyobb terembe vezető része, amely tele volt birkaszarral. Tehát ide fel szoktak jönni a pásztorok, amit a tűzhely is jelzett, vagy esetleg vadkecskék telelnek benne. Ja és felfele menet még láttunk egy farkasok vagy medve által széttépett birka maradványait. E tájon jelenlétük általánosnak mondható.

Fent a barlangnál is újabb zápor kapott el bennünket. Lent a faluban még vágóképezni kellett volna, de erre nem volt lehetőség az egyre jobban ráeredő eső miatt. A helyi patak partján feladtuk, és elindultunk tovább azzal, hogy majd a szomszédos falvakban készítünk vágó és hangulatképeket.

Másik úton indultunk el, tehát nem visszafelé mentünk, hanem egy jó nagy félkört leírva, még jobban behatoltunk Altáj mélyebb régióiba. Az első hágón áthaladva eltűnt az eső és gyönyörű fényekben csodálhattuk meg a környező hegyeket. A helyzet aggasztó volt, mert közel voltunk a napnyugtához, és további hangulatképek hiányában az egész értékes anyag riportok és zeneszámok sorozatává válhatott volna, alig használhatóvá. Ilyenkor átkozza az ember az elkávézgatott, fáradt vagyunk, nem tudok felkelni, pisilnem kell, és hasonló kényelmi időveszteségeket, amelyeket fiataljaink révén összeszedtünk.

Vezetőink tudtak ezen a szakaszon egy „kőbabá”-t, amely a közép-ázsiai térségben, kazah-kirgiz-mongol területeken általános vallási jelkép a régmúltból. (A képen nem fáradságomban fekszem a földön, hanem az erős szél miatt a mikroson számára próbálunk szélárnyékot biztosítani.)

Itt még készítettünk felvételeket. Majd tovább indultunk, de a következő falunál vezetőink nem voltak hajlandóak megállni, mondták, nagyon veszélyes.
Aztán hosszan, nagyon hosszan, talán 40-50 kilométerre sem volt település. Már pánikoltunk a felvételek elmaradása miatt, mikor még egy veszélyes falu után végre megálltunk és már szürkületben sikerült talán elég hangulatképet felvenni egy altáji faluról.

 
Már sötétedésben megindultunk visszafelé, de útközben sofőrünk javaslatára benyomtunk egy pilmenyit egy útszéli csehóban. Az itt lévő kiszolgáló néni még klasszikus darab volt, hihetetlenül utált bennünket az első pillanattól kezdve. Ha a Szovjetunió idején vagyunk itt, biztos kidobott volna bennünket. A „klasszikus”, szovjet időkből visszamaradt miniétkezde falát egy svájci alpesi poszter díszítette, ami még inkább viccessé tette a helyet. Alpesi poszter az Altájban, ami pár egységgel szebb, mint Svájc. Ezt nem hagyhattuk ki. Péter megörökítette. Mivel be sem fértünk mindannyian, a fiúk kint lemosták a koszlott portált. Persze csak a fotó kedvéért.

Éjfél után nem sokkal értünk „haza”, sofőrünknek már kínszenvedés volt az utolsó 50 kilométer. A mama várt bennünket a kajával, amit különleges kegyként a konyhában ehettünk meg, ahová addig csak a sofőrt engedte be. Utolsó este a bányában, a késői időpont miatt már csak mosdás volt és a hely szemrevételezése. Hátha tudok valamit hasznosítani az otthoni, ravazdi gőzfürdő építésénél.