
Kovács Norbert "Cimbi"
"Úgy érzem, hogy az emberek nagy része vissza szeretne térni a vírus előtti életformához."
Kiscsősz, 2020. május 15.
Kedves Barátaim!
Örömmel fogadtam Orbán Árpi bejelentkezését. Az elmúlt napokban egy lélekőrlő nyílt leveles össztűzbe kerültem a magyarországi néptáncos szövetségek irányából, a legutóbbi kutatásunk és a - nem mellékesen - megfogalmazott egyéni gondolataim miatt. Robbantott a tanulmány, nagyobbat, mint gondoltuk. Nem is nagyon alszom mostanában. Ha felveszem ezt a kesztyűt, belemegyek abba az utcába, amelyet nem szeretek, ha nem,... Jó felébredni ebből a nyűglődésből és jó dolgokra gondolni!
No, de sokkal fontosabb: hogy vagy Jenő? Remélem, mielőbb kilábalsz a betegségből! Vigyázz magadra!
Balázsi Károly tanár úrhoz csatlakozva azt javaslom, mielőbb találkozzunk. Ehhez szükség volna az NMI szervező-segítő kezdeményezésére is! Talán volna még egy kis tartalék az útiköltségekre? Jenő weboldalára már felkerülhetnének a legutóbbi székelyderzsi program feljegyzései, előadásai. Másrészt minden tagunk adhat anyagot a saját gyakorlatáról, sikeres programjairól, meglátásairól. Én most becsatolom a kiscsőszi anyagokat, melyek mintaprogramnak készültek. Természetesen a nagy álmoknak csak egy kis része fog megvalósulni, sok reményünk ködbe foszlik majd, de azért megtesszük, amit lehet. Ha már előzőleg is elküldtem az anyagot, akkor elnézést kérek, hogy megint "erőltetem".
Jenő kérdéseire:
1. Úgy érzem, hogy az emberek nagy része vissza szeretne térni a vírus előtti életformához. Minden erejével erre fog törekedni. A változás, a kezdeményezés, az ismeretlen irányba való fordulat a legtöbb embernek nincs bekódolva. Félnek, nem kockáztatnak. Inkább mennek a munkaügyi központba. Innen aztán a multik állami támogatással kikérik őket és hat hónapig dolgoztatják őket ingyen. Ezután fizetetlen szabadságra küldik, de állományban tartják őket, így nem kell visszafizetni a támogatást annak ellenére sem, hogy nem biztosítják a kötelező továbbfoglalkoztatást. Jól elkanyarodtam! Nem hiszem, hogy mi ezzel a jelenséggel, ezzel a gazdasági érdekkörrel látványosan szembe mehetünk. Ráadásul én is úgy gondolom, hogy a világ jelenlegi állása lehetetlenné teszi az azonnali gyökeres változást.
Mi inkább első fecskék lehetünk, apró, kitartó sikertörténeteket felvillantva. Azon kell gondolkozni, hogy fel tudunk-e mutatni olyan életképes formákat, amelyek biztosítják a megfelelő testi és lelki színvonalat, nem válunk benne elszigetelt, nomád remetékké és fent tudjuk tartani az áhított pályázati források nélkül is? Ilyesmit a mi köreinkből egyelőre csak Bányászéknál láttam kitapintható formában. A Székelyföldi közösségi piacok, termelői csoportok szintén sikertörténetek. Kérdés, hogy ellenszélben is életképesek lesznek-e hosszútávon? Ezzel már el is érkeztünk a második kérdéshez.
2. Számomra sokkal nagyobb kérdés, hogy a megfogalmazott és gyakorolt önfenntartó út modellje terjeszthető lesz-e, kapunk-e ehhez segítséget, támogatást? Ha igen, akkor helyi összefogások kellenek! A mi térségünkben vannak sikeres termelői kezdeményezések. Biztos, hogy csak akkor fognak megállni a lábukon, ha összefognak és szövetkezeti formában, belső ellátási lánccal építkeznek. Ugyanezt kell elvégezni az oktatás, képzés, közösségi élet terén is. Egy térségnek meg kell fogalmaznia a helyi értékrendjét, a helyiek identitásának fő elemeit, ezt pedig tudatosan bele kell építeni a helyi társadalmi életbe, az óvodások, iskolások fejébe, lelkébe. Ehhez kell az iskola és az óvoda szakmai partnersége is!!! Ez is nagy falat ám! Ráadásul ennél az útnál is előkerül a túlnövekedés, a pénzvezéreltség veszélye. Hamar válhatunk kistérségi szövetkezetből nemzetgazdasági tényezővé (lást: magyar tulajdonú boltláncolatok). Sajnos az iskoláknál is jelen van egy üzleti vonulat, csakúgy, mint az idős gondozásban és más társadalmi területeken. Szóval, azg gondolom, hogy meg tudunk fogalmazni életképes formákat, de a biztos receptet nem lehet leírni. Ehhez minden próbálkozónak a saját útját kell járnia a saját bukásaival és sikerélményeivel. Kitartásból, emberi tartásból lehet példákat állítani és képzés, képzés, képzés!
3. Erre a kérdésben fent részben reagáltam. A közösségek terén van feladatunk bőven. A néptáncos világban láthatom, hogy az én-központú, gyenge lábakon álló közösségek tömegesen szaporodnak. Ha a táncos néhányszor nem vesz részt a próbán, a vezető egyszerűen kirúgja, ha gyengébben táncol az elvárásnál, eldugja a hátsó sorba... Az összetartozás érzést ilyen helyzetben azért nehezebb táplálni. Persze, értem. A sport közösségekben is tétalapú minden. A probléma szerintem ott kezdődik, hogy ez a mozgalmi közösségesdi a kultúrában ugyanazt a tömegességet, globális fogyasztást generálja, mint amit az üzleti világban látunk. Vannak országos szövetségeink, érdekvédelmi szervezeteink, stb... A saját életem tapasztalatából mondhatom, hogy amíg ezekre az országos gittrágásokra járkálok, alig-alig marad időm a helyi közösségeinkre, akiket valójában segítenem, támogatnom, szerveznem kellene. No, akkor most kezdjünk azon tanakodni, hogy mi magunk hogy állunk ezen a téren? A magam részéről azt érzem, hogy rengeteg vállalásomat vissza kellene mondanom ahhoz, hogy az arányok a helyükre kerülhessenek. Ilyenkor aztán eljön a kérdés, hogy melyikek legyenek azok? Ne menjek el zsűrizni? Hiszen éppen azért vállalom, hogy tompítsam a versengés rossz hatásait. Ne vállaljak feladatot az országos programokban? Hiszen azért vállalom őket, hogy fékezzem, amit lehet. Konferencia konferencia hátán, stb... A két éve zajlott Cselekvő Közösségek program lehetett volna egy igazi sikertörténet. Sajnos azt is elvitte a dokumentáció készítés, a konferenciázás, hivataloskodás, de voltak benne szép történetek. Azt gondolom, hogy érdemes volna a megvalósítók segítségét kérni, megkutatni az ott összegyűlt anyagokat, felkeresni a bemutatott mintaprogramokat. Szerintem a legtöbben szívesen beszállnának a kezdeményezésünkbe. Azok a mintaprogramok egytől-egyig lokális kezdeményezések voltak. Földrajzilag is és társadalmi érintettségben is sokszínűek. Mindenképpen bevonnék néhány embert, akik ebben a programban, agy hasonlóban dolgoztak, "edződtek". Vannak is javaslataim: Hoffner Tibi, Bazsó Gabi, Huszti László, Kandikó Rita, Dr. Horváth Zsolt... Tehát azt mondom, csapjunk bele! Keressünk anyagokat, jó példákat, írjunk, publikáljunk is!!! Eközben pedig ne csak beszéljünk róla, hanem éltessük a saját közösségeinket, mert különben hiteltelenné válunk!
A 4. kérdésre egyszerű választ találtam: Szerintem igen!
Barátsággal, Cimbi